Létrehozva: 2017.09.19.

Új útvonalon támadhatnak a migránsok, a rendőrség titkolózik

A balkáni útvonal után, már a Földközi-tengeren keresztül is csak egyre kevesebben tudnak Európába szökni. A migránsok az embercsempészekkel karöltve új, eddig nem használt útvonalakat keresnek. Úgy tûnik, hogy ezúttal a lengyeleknek kell felkötni a gatyát.

A német rendőrség a hétvégén egy török kamiont állított meg a Brandenburg mellett húzódó autópályán. Ez a rész meglehetősen közel fekszik a lengyel határhoz, feltehetőleg a kamionos itt léphetett be Németországba. A lengyel hatóságoknak semmi különös nem tűnt fel, nem ellenőrizték a teherautóst, ám a németeknek jobb volt a megérzésük.

A rakománytérből ugyanis 51 iraki illegális bevándorló került elő.

A csempészett emberek között 17 gyermek is volt. A 46 éves török sofőrt azonnal őrizetbe vették, és a rendőrőrsön kihallgatták. A felnőtt utasokról pedig kiderült, hogy a legtöbbjüket Romániában és Bulgáriában már regisztrálták, sőt már a menekültkérelmi státuszuk elbírálása is folyamatban volt - írja a Welt. 

Ez lehet az új útvonal

A rendőrség most azt szeretné kideríteni, hogy csak egyedi esetről van szó, vagy az embercsempészek a jövőben ezt az új útvonalat szeretnék majd használni a migránsok Németországba csempészésére. Az utóbbi verziót támasztja alá, hogy a német hatóságok néhány nappal ezelőtt másik 40 iraki migránsra bukkantak Bad Muskaunál. Az illegális bevándorlók akkor szintén azt mesélték, hogy egy kamionnal Törökországból Lengyelországon át csempészték őket Németországba.

A rendőrség nem hajlandó elárulni, hogy pontosan milyen információik állnak rendelkezésre az útvonallal kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat