Létrehozva: 2017.10.06.

Unalmában gyilkolt a drogos migráns

Halálra ütött és szúrt egy férfit a nyílt utcán, majd úgy döntött, biztonsági okokból kitoloncoltatja magát a drogkereskedelembõl meggazdagodó migráns.

Bűnösnek találta a londoni bíróság a szomáliai Mohammed Abdillahit, aki március 28-án egy ismerősével „vadállati módon” gyilkolta meg Augustus Fentont. A drogdílerként dolgozó illegális határátlépő úgy akarta elkerülni az igazságszolgáltatást, hogy önként kérte kiadatását.

 

A 25 éves Abdillahi három barátjával kezdte el üldözni egy londoni utcán a 27 éves Fentont, akit járókelők, köztük gyerekek szeme láttára kezdtek el ütni-verni. A férfi kiabálásra testvére, Elijah is kiszaladt, de a migránsbanda neki is ellátta a baját. Mindkét férfit megkéselték, majd elmenekültek a helyszínről.

Másnap reggel Augustus életét vesztette a kórházban, míg bátyja maradandó sérüléseket szenvedett. Bár a támadást rögzítették a biztonsági kamerák, a rendőrség ekkor még ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Abdillahi ezt akarta kihasználni: mivel illegálisan érkezett az országba, jelentkezett a bevándorlásügyi hivatalnál, és papírjai hiányára hivatkozva azt kérte, toloncolják vissza Szomáliába. Terve kis híján megvalósult, ám az utolsó pillanatban összeértek a szálak, így Abdillahi Afrika helyett börtönbe került.

A tárgyaláson a migráns tagadta a gyilkosságot: állítása szerint ő csak egy pofont kevert le Fentonnak egy rasszista megjegyzés miatt, majd továbbállt, nem is látta a támadást. A bíróság nem hitte el a történetét, társait pedig tovább keresi a rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat