Létrehozva: 2020.02.13.

Valentin napi rohamra készülnek a migránsok a magyar határnál

A Kronen Zeitung nevű tekintélyes osztrák napilap birtokába jutott információk szerint újabb körlevél terjed a Balkánon várakozó migránsok körében. Ebben az áll, hogy a szabadságért és az elnyomás ellen Valentin napi vonulást tartanak a magyar határhoz.

Bécsbe látogatott Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa, aki találkozott többek között Karl Nehammer osztrák belügyminiszterrel is. A megbeszélés egyik fő témája természetesen az ismét egyre nagyobb fenyegetést jelentő migrációs nyomás volt. A belügyi biztos és az osztrák belügyminiszter abban egyetértettek, hogy egy egységes menedékjogi rendszerre lenne szüksége az Európai Uniónak. Ehhez azonban az szükséges, hogy az összes tagállam elfogadja azt. Abban is közös álláspontot képviselt a két politikus, hogy az európai határvédelmi szervet, a Frontexet bővíteni és erősíteni kell, valamint az unió külső határait védeni kell.

A Kronen Zeitung úgy tudja, hogy a négyszemközti megbeszélésen szóba került az is, hogy a Balkánon veszteglő több tízezer migráns között kering egy körlevél. Ebben ismeretlenek azt szervezik, hogy Valentin napon nagy tömegben vonuljanak a magyar határhoz tiltakozásuk jeléül.

Kelebia – Tompa, A határátkelőhelyet ellepték a migránsok február hatodikán.

…Nem tűrhetjük tovább az elnyomást. Ez lesz a migránsok nagy győzelme a szabadság jegyében…

– áll az osztrák lap szerint a futótűzként terjedő levélben. Az üzenetet minél több illegális bevándorlóhoz próbálják napok óta eljuttatni az ismeretlen szervezők, így állítólag Észak-Macedóniából, Boszniából és Szerbiából is várnak résztvevőket.

Legutóbb február hatodikán indult egy migránsmenet Szerbiában Magyarország déli határa felé. A szerb oldalon több száz migráns gyűlt össze, hogy átjusson a magyar határon. A migránsokat a közösségi médián zárt csoportokban szervezték akkor is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl