Létrehozva: 2019.01.01.

Válogatás nélkül verték az embereket az utcán, 13 éves gyerekkel kezdték

Négy migránst gyanúsít azzal az ambergi rendõrség, hogy több órán át járták a német város utcáját, és válogatás nélkül vertek meg embereket. A 17 és 19 év közötti fiatalokat elõzetes letartóztatásba helyezték.

Az egész történet múlt szombaton kezdődött a bajorországi Ambergben, amikor az esti órákban négy fiatal migráns döntött úgy, hogy mások megverésével múlatják az időt. A két afgán, egy szír és egy iráni állampolgárságú fiatal a helyi pályaudvaron kezdett garázdálkodni. Az egyik gyanúsított először ok nélkül egy 13 éves fiút rúgott hasba, majd néhány méterrel arrébb egy 29 éves férfit ütött ököllel arcba. A vasútállomás előtt ezután egy másik migráns talált be egy 17 éves lányt, akit lotyónak nevezett, majd fenyegetni kezdte. A lánnyal lévő két 17 éves barát megpróbálta védelmébe venni őt, de a bevándorló őket is verni kezdte, mindketten a fejükön sérültek meg.

Szemtanúk arról is beszámoltak, hogy a pályaudvarnál lévő aluljáró lépcsőjén ok nélkül lerúgtak a migránsok egy másik férfit.

A rendőrség tudomása szerint összesen 12 ember esett áldozatul az értelmetlen erőszaknak, többen közülük közepes sérüléseket szenvedtek. Amikor a rendőrök pár utcával arrébb lecsaptak a fiatal bevándorlókra, akkor egyikük hevesen ellenállt az eljárásnak, és sértegetni kezdte az egyenruhásokat. A város polgármestere a Facebookon kommentálta a történteket. Michael Cerny szerint az igazságszolgáltatásnak minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy példát statuáljon.

A város vezető úgy véli, hogy a támadás miatt sem szabad általánosítani, de az tény, hogy az ilyen cselekedetek a békésen viselkedő bevándorlókra is rossz fényt vetnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét