Létrehozva: 2019.10.17.

Váratlan vallomás: Ted Bundy barátnője 40 év után megtörte a csendet

Az egyik leghírhedtebb sorozatgyilkos volt párja a kamerák előtt fog kitálalni kapcsolatukról.

A sorozatgyilkos Ted Bundy egykori barátnője 40 év hallgatás után törte meg a csendet, és beszélt az Amazon hátborzongató dokumentumfilmjében. Elizabeth Kendall és lánya is el fogják mondani történetüket az új, ötrészes sorozatban, amelyet 2020-ban mutatnak majd be. A sorozat címe Ted Bundy: Falling for a Killer, azaz Ted Bundy: Beleszeretni egy gyilkosba lesz.

Fotó: Profimedia

A dokumentumfilm Elizabeth Kendall, lánya Molly és Ted Bundy kapcsolatára fókuszál majd. A lány egyébként Kendall egy korábbi kapcsolatából született.

Bundy a hetvenes években több mint 30 nőt megerőszakolt és megölt, és kétszer is megszökött a börtönből, mielőtt 1989-ben kivégezték volna. Kendall volt az, aki megadta a gyilkos nevét a rendőrségnek, így kapták el.

A sorozatban a nővel és lányával mélyinterjúkat készítettek, arról fognak beszélni, hogy milyen élmény volt Bundy-val élni.

Az Amazon közleménye szerint a beszámolók mellett eddig sosem látott családi képek is lesznek a sorozatban, illetve azt is vizsgálják majd, hogy mi késztette Bundy-t az ölésre.

Kendall egyébként már írt egy könyvet a Bundy-val való kapcsolatáról, amelyet 1981-ben adtak ki és a felújított változat a dokumentumfilmmel együtt, jövőre kerül a polcokra – írja a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren