Létrehozva: 2016.12.13.

Vécén készült fotókkal zsarolta a nőt munkatársa

Lefényképezte a munkahelyi mosdóban kolléganõjét egy férfi, hogy az ágyába csalja.

Szerző SZB

A vécén fényképezte le titokban egyik munkatársa Marline Salvatot, és azzal fenyegette meg, hogy megosztja a kínos fotókat, ha a nő nem szexel vele.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Anthony Sango erőszakosan udvarolt a nőnek Long Island-i munkahelyükön - írja a New York Daily News. Korábban azzal zsarolta: beárulja a vőlegényénél, hogy egy kollégájával flörtölt, de a bugyijával megvásárolhatja a hallgatását.

A perverz képet a férfi megmutatta néhány munkatársuknak, és a Facebookra is ki akarta tenni. A kétgyerekes áldozat panaszt tett a főnöküknél, de őt rúgták ki a zaklató helyett. Ezért most bírósághoz fordul.

Szerző SZB

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

mandiner.hu

Blokád alá vette a brüsszeli rendőrség a békepárti, migrációellenes konferenciát (VIDEÓ)

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában

KÜLFÖLD

"Vámpírnak" öltözött fiatal nő holttestére bukkantak egy elhagyatott templomban

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban