Létrehozva: 2020.11.19.

Végzetes lagzi: hét ember halt meg koronavírusban a szűkkörű esküvő után

Egy kaliforniai házaspár 55 fős fogadása után 7 ember meghalt és 177 másik megfertőződött.

A kaliforniai házaspár esküvőjét a maine-i Millinocketben tartották még augusztusban. Az esküvőn, amit a Tri Town Baptista Templomban tartottak, és a fogadáson, amit a Big Moose Fogadóban, csupán 55 ember vett részt. Az ottani szabályok szerint maximum 50 fő lehetett volna jelen a beltéri szertartáson.

Fotó: Pixabay

Bár mindenkinek mérték a testhőmérsékletét, maszkot nem viselt senki, és a távolságot sem tartották. Másnapra lett rosszul az első vendég, aki elkapta a koronavírust: belázasodott, folyt az orra, köhögött és fáradtságot érzett. Az 55 vendégből 27 kapta el a fertőzést, majd ők utána környezetükben tovább is adták azt.

Az egészségügyi szakértők utólag megállapították, hogy legalább 177 koronavírus-eset kapcsolódott az esküvőhöz, közülük 7 ember kórházba. A súlyos állapotban kórházba került 7 személy közül 4-en meghaltak, rajtuk kívül pedig még 3-an vesztették életüket, így összesen 7 életet követelt a tragédiába torkolló ceremónia.

A maine-i egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak az esküvő és az azt követő járványhullám miatt – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl