Létrehozva: 2021.02.22.

Véletlenül egy koronavírusos donor tüdejét ültették be, a páciens belehalt a fertőzésbe

Az Egyesült Államokban ez az első bizonyított eset, amikor szervtranszplantáció útján terjedt emberről emberre a koronavírus.

Egy szervtranszplantáción átesett michigani nő belehalt a Covid-19 szövődményeibe, miután egy koronavírus-fertőzött donor tüdejét ültették a szervezetébe – írja az American Journal of Transplantation tudományos szaklap.

A szerv meg nem nevezett befogadója, aki koronavírus-fertőzés következtében az életét vesztette, krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedett, míg a szervdonor egy másik nő volt, aki egy autóbaleset után olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy a rokonai az eutanázia és a szervei elajándékozása mellett döntöttek.

A műtétre a michigani Ann Arbor Egyetemi Kórházban került sor 2020 közepén. A transzplantáció jól sikerült, de három nappal később a tüdő befogadójának hirtelen magas láza, alacsony vérnyomása és nehéz légzése lett, majd szeptikus sokk alakult ki nála. Az orvosokat ekkor többször is letesztelték koronavírusra a nőt, az eredmények pedig pozitívak lettek, sőt, a tüdejéből vett folyadékmintákban is kimutatták a vírus jelenlétét.

Később az átültetést végző, és az adományozott szervvel kapcsolatba kerülő sebészekről is kiderült, hogy koronavírus fertőzöttek. Vélhetően mindannyiukat az átültetett tüdő fertőzte meg. Az orvosoknak sikerült felépülnie, de a betege már nem volt ilyen szerencsés. A nő 61 napig küzdött a betegséggel, de az állapota folyamatosan romlott, és ősszel belehalt a megbetegedés szövődményeibe.

Fontos megjegyezni, hogy a műtét előtt előtt orr- és torokmintákat vettek szervdonortól és a befogadótól is, de a Covid-19 teszt mindkettejük esetében negatív lett. A tudósok szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a szervadományozás pillanatában a donor fertőzött volt koronavírussal, de a szervezetében még olyan alacsony volt a kórokozó szintje, hogy azt nem lehetett kimutatni.

„Abszolút nem használtuk volna a tüdőt, ha pozitív Covid-tesztet kapunk a műtét előtt”

- mondta Dr. Daniel Kaul, a Michigani Egyetem Orvostudományi Karának Transzplantációs Fertőző Betegségszolgálatának vezetője.

A professzor szerint tüdő befogadójának halála „tragikus, de elszigetelt esemény volt”, ami tovább hangsúlyozza a transzplantációs donorok és a szervek alaposabb vizsgálatának szükségességét.

Az Egyesült Államokban egyébként tavaly körülbelül 40 ezer szervtranszplantációt hajtottak végre, de ez volt az egyetlen olyan eset, amiről kiderült, hogy az adományozott szerv segítségével terjedt a koronavírus emberről emberre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő