Létrehozva: 2017.03.10.

Vérbe borult a vasútállomás

Csütörtök este Düsseldorf fõpályaudvarán tört ki a pánik, miután egy férfi baltával ámokfutásba kezdett.

A láthatóan őrült támadó több embert is megsebzett, a helyszínen vértócsák borították a márványpadlót, az emberek pedig sikoltozva menekültek a férfi elől.

Kezdetben azt hitték, hogy a támadónak társa is van, de később kiderült, hogy a férfi egyedül cselekedett. Látszólag célpontja sem volt, hiszen mindenkit megsebzett, akit ért. A férfit még a helyszínen elfogták: ő is megsebesült, mikor egy hídról leugorva megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. A 36 éves támadó a közeli Wuppertalban élt, de az egykori Jugoszláviában született, és mentális betegségekkel küzd.

A támadás sérültjei közül hárman súlyosabban, de nem életveszélyesen sebesültek meg – egyikük egy 13 éves kislány. A sebesültek pontos száma nem ismert, különböző sajtóorgánumok öttől kilencig terjedő sérültszámról írnak.

A naponta 250 ezer utast fogadó vasútállomást a támadás után kiürítették, erősen felfegyverkezett rendőrök lepték el a környéket, valamint egy rendőrségi helikopter is segítette a nyomozást.

Mindent vér borított. A vonatra várva álltunk a peronon, mikor valaki leugrott az egyik kocsiból, és baltával kezdte csapkodni az embereket. Sokat láttam már, de ilyet még sosem tapasztaltam!

– mondta az egyik szemtanú.

A támadó indítékai még nem ismertek, de a hatóságok szerint kizárható a terrorista indíttatás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil