Létrehozva: 2017.12.28.

Vérben ázik Európa: idén sem kegyelmeztek a terroristák

Hiába veszíti el lassan teljes területét az Iszlám Állam, 2017-ben sorra indították támadásaikat Európa polgárai ellen.

A robbantásos, nagyszabású merényleteket felváltották a spontán gyilkosságok, legtöbbször késeléseket vagy gázolásos merényleteket hajtottak végre a tömeggyilkosok. Idén már célzottan gyerekekre, tinédzserekre is támadtak a terroristák.

 

Január 1., Isztambul: 39 halott, 70 sérült

Az Iszlám Állam nem titkolt célja, hogy a nyugati kultúra nagy pillanatait, ünnepeit fordítsa át rettegésbe és tömeggyilkosságba – ezt idén a szilvesztert ünneplő tömegben meg is tették. Az üzbég Abdulkadir Masharipov a Reina nightclubban válogatás nélkül lövöldözni kezdett egy AK-47-essel, áldozatai többsége külföldi. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

Február 3., Párizs: 1 sérült

A Louvre közelében egy Allahu Akbart kiabáló férfi machetével támadt rá a katonákra: egyet megsebesített, mielőtt lelőtték a terroristát.

Március 18., Párizs

Az Orly reptéren tepert le egy katonát egy támadó, megszerezte a fegyverét is, de mielőtt használhatta volna, a biztonsági erők végeztek vele.

 

Március 22., London: 4 halott, 50 sérült

Hosszabb szünet után az Egyesült Királyságot idén több terrortámadás is érte, az első alkalommal a Westminster hídon hajtott bele a tömegbe Khalid Masood, majd halálra késelt egy rendőrt, végül őt is lelőtték. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

Április 3., Szentpétervár: 14 halott, 45 sebesült

Két metrómegálló között történt robbanás egy szerelvényen, a házi készítésű bombát csavarokkal és fémgolyókkal töltötték meg. A támadó, a 22 éves, kirgiz születésű Akbarzson Dzsalilov is életét vesztette.

Április 7., Stockholm: 5 halott, 15 sebesült

Egy sétálóutcába hajtott be egy lopott teherautóval a 39 éves üzbég migráns, Rakhmat Akilov. A férfi szimpatizált az Iszlám Állammal, a merénylet után elfogták.

Április 20., Párizs: 1 halott, 2 sérült

A Champs Elyséesen nyitott tüzet egy rendőrautóra a hatóságok előtt is ismert Karim Cheurfi – a támadásba egy rendőr belehalt. A terroristát is likvidálták.

 

Május 22., Manchester: 22 halott, 59 sérült

Ez az iszlamista támadás sokkolta idén leginkább a világot, mivel célpontjai kifejezetten gyerekek voltak: Ariana Grande Manchester Arénában tartott koncertjén ugyanis főleg fiatalok vettek részt. Salman Abedi szegecses bombájával a show végén, az előtérben robbantotta fel magát. A támadás mögött az Iszlám Állam állt, a legfiatalabb áldozat egy 8 éves kislány volt.

Június 3., London: 8 halott, 50 sebesült

A brit fővárost újabb gázolásos merénylet érte: a három terrorista előbb a London Bridge tömegébe hajtott, majd a Borough Marketen válogatás nélkül késelni kezdték a járókelőket. A támadókat lelőtték a rendőrök.

Július 28., Hamburg: 1 halott, 6 sebesült

Egy szupermarketben egy machetés férfi Allahu akbar kiáltással támadt a vásárlókra – az ismert szélsőségest lefogták a rendőrök kiérkezéséig.

 

Augusztus 17., Barcelona: 15 halott, 100 sérült

A főleg marokkói bevándorlók gyerekeiből álló terroristasejt merényletsorozattal rengette meg Katalóniát: előbb egyik tagjuk a La Ramblán hajtott bele a tömegbe, majd Cambrilsban a csoport több tagja is gázolt autójukkal, és tűzpárbajba keveredtek a rendőrökkel. A támadásoknak sokkal több halálos áldozata lett volna, ha a barcelonai gyilkosságok előtt egy nappal nem robban fel a sejt alcanari bombagyára – a célpontok között szerepelt a Sagrada Familia is.

Szeptember 15., London: 22 sebesült

A londoni metró Parson’s Greeni megállójánál robbant egy bomba az egyik szerelvényben – a támadásnak nem volt halálos áldozata, valószínűleg besült a bomba.

Szeptember 18., Turku: 2 halott, 8 sérült

Finnországot is elérte a terror: egy 18 éves marokkói migráns válogatás nélkül késelni kezdett Turkuban, mielőtt a rendőrök combon lőtték és őrizetbe vették.

November 10., Marseille: 2 halott

A köztörvényes bűnöző a pályaudvaron rántott elő egy kést, és Allahu Akbar kiáltással gyilkolt meg két nőt, mielőtt lelőtték a rendőrök.

December 27., Szentpétervár: 13 sebesült

Egy szupermarketben robbant fel egy házi készítésű, szegecses bomba, amelyet a csomagmegőrzőbe rejtettek. Vlagyimir Putyin terrortámadásnak minősítette az esetet, egyelőre még nem tudni, ki áll a merénylet mögött.

 

Az Egyesült Államok is veszélyben

Úgy tűnik, az amerikai immunitás is véget ért az idén, több merénylet is érte az Államokat.

  • A Fort Lauder reptéren január 6-án 5 embert lőtt agyon egy munkanélküli katona, akit őrizetbe vettek.
  • Október 1-jén egy Las Vegas-i countryfesztiválon a közeli hotel egyik szobájának ablakából 59 embert lőtt agyon és közel 500-at megsebesített öngyilkossága előtt Stephen Paddock, a tömegmészáros indítéka még mindig ismeretlen.
  • Az üzbég Szajfullo Szajpov október 31-én hajtott egy manhattani bicikliútra, halálra gázolva 8 embert.
  • Az pedig csak a csodának volt köszönhető, hogy a bangladesi Akayed Ullah csőbombája nem követelt áldozatokat, mikor december 11-én működésbe hozta azt a manhattani metrón.
  • Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

    origo.hu

    A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

    mindmegette.hu

    Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

    magyarnemzet.hu

    Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

    ripost.hu

    Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

    magyarnemzet.hu

    Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

    origo.hu

    Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

    mindmegette.hu

    A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

    ripost.hu

    Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    KÜLFÖLD

    Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

    KÜLFÖLD

    A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

    KÜLFÖLD

    Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

    KÜLFÖLD

    Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

    KÜLFÖLD

    Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

    KÜLFÖLD

    „Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

    KÜLFÖLD

    Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

    KÜLFÖLD

    Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre