Létrehozva: 2020.06.16.

Vérfagyasztó: nyárs fúródott egy 7 éves kislány lábába -fotó

A mentő nem akart kiérkezni, még a kórházban is megvárakoztatták őket.

Az iskolás lány fájdalmában üvöltött, miután az angliai Avon Beach strandján egy kebabnyárs fúródott bele az egyik talpába. A 7 éves Lola Thomasson az elgurult labdája után szaladt, amikor nem figyelt oda, hova lép, és megtörtént a szörnyű baleset.

„Egy valóra vált rémálom volt. Azért mentünk le, hogy meglátogassuk a tengerparton élő barátainkat. Lola és a barátja, Bethany együtt futottak a labdájuk után, amikor egyszer csak meghallottuk a szörnyű sikolyt. A következő dolog, amit legközelebb láttam, hogy Lola a földön hever és üvölt fájdalmában” - nyilatkozta a The Sunnak Karen Krige (45), ahol több képet is mutattak a kislány sérüléséről.

Karen Krige gyermekével a kórházba ment, mert hiába várakoztak a mentősökre. A Christchurch kórházban pedig négyórás várakozás után távolították el a több mint 10 centiméter hosszú fanyársat.

„Azonnal odarohantam hozzá, közben már hívtam a mentősöket. Egy órán keresztül várakoztunk, de nem jöttek ki, végül kocsiba pattantunk, és 20 perc múlva már a legközelebbi kórházba voltunk. Kapott gázt és levegőt, majd négy óra várakozás után végre eltávolították a nyársat és beragasztották a lábát” – nyilatkozta megtörten az édesanya.

A történtek után az édesanya visszament a partra, hogy megvizsgálja a környéket és több marokkal is talált az elszórt veszélyes nyársakból. A nő azonnal össze is szedte, hogy másnak ne keljen hasonlóan szenvednie, mint kislányának.

„Megtisztítottam a területet, és a nyársakon kívül forró szenet is találtam őrizetlenül otthagyva. Azokat eltemettem a homokba. Sokkoló látvány volt. Hihetetlen, hogy nem képesek az emberek maguk után takarítani”- nyilatkozta felháborodottan a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért