Létrehozva: 2017.07.09.

Vérfürdőt rendezett a féltékeny férj, a papot is lelőtte

Nemcsak a feleségével végzett, de lelõtte a szomszédot és a papot is.

Andres (Andy) Avalos és felesége, Amber 16 éves koruk óta alkottak egy párt, hat gyermekük született. A férfi mégis féltékeny volt a feleségére, aki egy templomban dolgozott. Andy azt gondolta, biztos a pappal csalja...

Egyik nap a konyhában kezdtek el veszekedni, mert Ambernek nem tetszett, hogy a férje az egész estét a kocsmában töltötte. Erre elborult a férfi agya. Fojtogatni kezdte Ambert, majd megcsókolta a homlokán és azt mondta neki, hogy szereti. Végül egy kábellel megfojtotta. Ám félt, hogy felesége "csak megjátssza a halottat", ezért a biztonság kedvéért bele is lőtt.

Ekkor jelent meg a szomszédasszony, aki jó barátja volt Ambernek. A férfi beengedte a házba, odavezette a holttesthez, majd őt is lelőtte. Ezután a templomba hajtott. A papot nem találta ott, csak a feleségét, akinek elmondta, az a gyanúja, hogy megcsalják őket. A nő azonban kinevette.

Amikor megjelent a pap is, Andy teketóriázás nélkül fejbe lőtte. Majd elrohant a helyszínről. A rendőrség 51 óra múlva fogta el.

A bíróság most hozott ítéletet: háromszoros életfogytiglant kapott - írta a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők