Létrehozva: 2021.09.19.

Veszélyes kihívás terjed a TikTokon, majdnem belehalt a 9 éves kisfiú

Majdnem belehalt a kihívásba a gyerek.

Újabb veszélyes kihívás terjed a TikTokon, amibe egy 9 éves kisfiú, Jack McGeoch majdnem bele is halt. A gyerek apró mágneses golyókat nyelt le, majd erős hasi fájdalmakra panaszkodott – írta a Daily Mail.

A gyereket kórházba vitték, az ultrahang vizsgálat pedig kimutatta, hogy a fiú beleit elzárja valami. Ekkor Jack bevallotta, hogy mágneseket nyelt le. Mint kiderült, az apró golyók összetapasztották a beleit, ahogy a mágneses erő összehúzta őket.

„Könnyek között írtam alá a műtéthez a beleegyező nyilatkozatot, mivel tudomásul kellett vennem, nem lehet tudni, mi lesz a végkimenetele„ – mondta Jack anyukája, Carolann, hozzátéve, hogy a műtét 4 órán át tartott. Kivették a kisfiú vakbelét és a beleiből eltávolítottak 30 centimétert.

Hogy mi a kihívás pontos menete, ami miatt Jack is lenyelte a golyócskákat, senki sem érti. A TikTokon jelenleg is rengeteg videó található, amin gyerekek beveszik a szájukba a golyókat, hogy úgy tűnjön, nyelv- vagy szájpiercingjük van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl