Létrehozva: 2020.09.03.

Vészjósló felfedezést tettek a kutatók a koronavírussal kapcsolatban

Már pár héten belül nagyon lecsökken a gyógyultak zömében az antitestek száma.

Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte – fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.

Az MDA sürgősségi betegellátó szerdán tette közzé adatait. A vizsgált gyógyultak között olyanok is voltak, akik négyszer is adtak vérplazmát, és 90 százalékuknál egyértelműen fokozatosan visszaesett az antitestek száma.

Fotó: Pixabay.com

Ráadásul a vérvizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a betegségből kilábaltak 17 százalékának szervezete egyáltalán nem termelt antitestet.

Izraelben egyébként a gyógyultaknak csak igen kis hányada volt hajlandó plazmát adományozni, hogy megmentse más betegek életét, a nagyjából százezer közül mindössze 1300 lett donor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért