Létrehozva: 2020.08.18.

Magyarország az első helyen áll a válságkezelésben

A recessziót minden gazdaság megszenvedi, de nem mindegy, hogy mennyire. Az az ország, mely kisebb áldozattal kerül ki a válságból, hosszú távon sikeresebb lehet a többinél.

Magyarországon volt már példa sikertelen válságkezelésre 2008-ban, és már van sikeresre, ezt a mostani, a világjárvánnyal kapcsolatos válságkezelésről lehet elmondani – írja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

A 2008-ban induló válság a magyar gazdaságot sokkal jobban megviselte, mint az Eurozónát. A gazdasági visszaesésünk akkor 2-3 százalékponttal volt súlyosabb, mint a legfejlettebb európai országok esetében. A baloldali kormány képtelen volt stabilizálni a gazdaságot és elkerülni hazánk leszakadását. A rossz GDP-mutatónk miatt 2009-ben Magyarország nem tudott felzárkózni, sőt leszakadt Európa éllovasaitól.

A 2020-ban zajló Nagy lezárás során a magyar GDP – önmagában nézve – sokat esett. Azonban az Európai Unió többi országához viszonyítva két pozitívum is kiemelendő. Az egyik az, hogy – hazánkkal ellentétben – a többi ország gazdasága már az első negyedévben is zsugorodott. Magyarország ezzel szemben ekkor még 2 százalékos növekedést tudott felmutatni. A másik pedig az, hogy hazánk második negyedéves mutatója a többi európai országhoz képest viszonylag jónak számít. A két negyedév együttes teljesítményét mutató első féléves érték pedig nálunk a legkedvezőbb.

2020 első félévének reál GDP-változása és az Egymillió főre eső koronavírus halottak száma. Adatok forrása: OECD, WorldOMeters.

A magyar GDP 5,8 százalékos zsugorodása 3,2 százalékponttal volt kedvezőbb, mint az Eurozóna 9,0 százalékos kontrakciója. Sikerült tehát minimális szinten tartani a veszteségeinket. Ez az eredmény összhangban van a magyar kormány és az MNB azon célkitűzésével, hogy 2 százalékpontos növekedési többletünk legyen Európa legfejlettebb gazdaságaihoz képest. Sőt, a célkitűzést még ezen drámai helyzetben is sikerült túlteljesítenünk.

Fontos azonban kiemelni, hogy a mostani válság nem színtisztán gazdasági, hanem – sok szempontból elsődlegesen – egészségügyi jellegű. Így a kormány teljesítményének értékelésekor a lakosság védelmét kell első sorban górcső alá venni. A tanulmány szerint hazánk egyértelműen jól kezelte a krízishelyzetet. Magyarország azon négy ország egyike, melyek mind gazdasági, mind pedig egészségügyi mutatói alapján sikerrel szálltak szembe a válsághelyzettel. Mindezek alapján elmondható, hogy hazánk a lakosság védelme mellett a pandémia alatt is sikeres volt gazdasági tekintetben.

A negatív gazdasági hatások nálunk voltak a legmérsékeltebbek, míg a vírushelyzet egészségügyi részét is sikerrel kezeltük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül