Létrehozva: 2020.04.03.

Már a repülőtéri kifutópályán licitálnak a kínai védőmaszkokra

Kínában a reptér kifutópályáján az ár háromszorosát fizették ki amerikaiak készpénzben, így az a teherszállító repülőgép, amely eredetileg Franciaországba ment volna, végül az USA felé vette az irányt.

Franciaországban hiába gyárt négy üzem is védőmaszkokat, sőt, a legnagyobb gyár már napi 24 órában dolgozik, még így sincs elegendő, ezért Kínából kell rendelniük, Olivier Véran egészségügyi miniszter március 28-án jelentette be, hogy egy milliárd védőmaszkra adott le rendelést a francia állam nevében.

A maszkokat azóta már el is kezdték szállítani, ám most kiderült, hogy más országokban is akkora a hiány, hogy egymásra licitálva a reptéri kifutópályán kapkodják el a szállítmányokat.

Renaud Muselier, a dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte-d'Azur régiónak a jobbközép köztársaságiakhoz tartozó elnöke a BFMTV francia hírtelevíziónak elmondta, hogy annak ellenére, hogy a régió vezetése gyorsan reagált és időben leadta a rendelést Kína felé, nem fogják megkapni a több millió védőmaszkot tartalmazó szállítmányt, ugyanis azt felvásárolták az amerikaiak, mégpedig úgy, hogy Kínában a reptér kifutópályáján az ár háromszorosát fizették ki készpénzben, így az a teherszállító repülőgép, amely eredetileg Franciaországba ment volna, végül az USA felé vette az irányt.

Mivel a maszkokat gyártó francia üzemek nem tudnak lépést tartani a fogyasztással, nyolc büntetés végrehajtó intézet is bekapcsolódott a gyártásba, többek között az eddig egyenruhákat készítő Arles-i börtön és a Rennes-i női börtön elítéltjei ezentúl maszkokat fognak készíteni. A börtönökben egyelőre mintegy 140 rab jelentkezett önként maszk készítésre, ők fizetést is kapnak munkájukért – írja a Le Figaro francia napilap.

Az egészségügyi dolgozók is egyre elkeseredettebbek, mivel sok kórházban már csak pár napra elegendő védőfelszerelés van készleten a szokásos két heti készlet helyett, ezért a lakosság segítségét kérik. A SNARF aneszteziológusok szakszervezete a Twitteren kért segítséget, azt írják, hogy a helyzet kritikus, a kórházak tele vannak, holott a járvány még nem tetőzött, ezért sürgős segítségre van szükségük.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett