Létrehozva: 2021.10.20.

Márky-Zay és Gyurcsány zárt ajtók mögött folyamatosan tárgyalnak

Egyre inkább nyilvánvaló, hogy Márki-Zay Pétert Gyurcsányék „találták fel”, miután látták, hogy Dobrev Klára nem lehet nyerő. „Füstös szobákban” már tegnap óta zajlik a két szövetséges tárgyalás-sorozata.

Márki-Zay és Gyurcsány már évekkel ezelőtt politikai szövetséget kötött. Ennek részletei azonban csak mostanában kezdenek igazán nyilvánosságot kapni.

„Elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen” – emlékezett vissza Márki-Zay Péter a Spirit FM egyik műsorában arra a pillanatra, amikor Gyurcsány Ferenccel tárgyalt – Vagyis Márki-Zay már hónapokkal ezelőtt lényegében hűségesküt tett a DK vezérének, sőt, politikai szövetséget kötött vele. Mindezek fényében meglehetősen furcsa, hogy Márki-Zay Péter a baloldali előválasztási cirkusz hajrájában megpróbálta magát jobboldalinak beállítani. A valóság azonban egészen mást mutat: Márki-Zay már évekkel ezelőtt paktumot kötött a baloldallal, és személy szerint Gyurcsánnyal. A minap saját maga ismerte be a baloldali Gyurcsány-show álvitájában, hogy szó sincs arról, hogy általa egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon, kifejezetten megígérta mindent megtesz azért, hogy baloldali kormány alakulhasson. A Gyurcsánynéval eljátszott vitában Márki-Zay zárszóként szabályosan felesküdött a baloldalra. Szó szerint ezt mondta: (talán az utolsó mondat a legfontosabb)

„Azt gondolom, hogy kellően meggyőződhettek arról, hogy bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak. Szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon.

De mostanában végleg kiderül az igazság. Gyurcsánynak és legújabb bábjának ugyanis a hétvégén, október 23-án ki kell állniuk, egy közös színpadra, hogy nyilvánvalóvá tegyék megbonthatatlan politikai szövetségüket. Nem tárgyalhatnak tovább ”füstös szobákban, hogy lezsírozzák a dolgokat„, ahogy még a nyáron maga Márki-Zay fogalmazott az ilyesfajta sötét politikai alkukról.

Beszédes az is, hogy a Gyurcsány-show legújabb szereplője egyértelműen kedveli Gyurcsány 2006-os őszödi hazugságbeszédét.
Dömötör Csaba korábban egy videót tett közzé Facebook-oldalán, amely bemutatja Márki-Zay véleményét a 2010 előtti korszakról. A videón az hallható, amint Márki-Zay a problémákkal szembenéző, őszinte beszédnek nevezi Gyurcsány 2006-os őszödi szónoklatát.  
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt