Létrehozva: 2019.11.17.

Megverték a migránsok, rémálmai vannak a magyar kamionosnak

Az 52 éves kamionsofőrt, Bárándi Attilát három évvel ezelőtt verték össze migránsok, a franciaországi Calais felé tartó autópálya parkolójában. Ma is rémálmai vannak.

Az illegális bevándorlók felnyitották a kamion pótkocsiján a pongyvát, hogy bemásszanak, és így eljussanak Angliába. A magyar sofőr ekkor éppen aludt a fülkéjében. Felébredt a mozgásra, és kiszállt, hogy megnézze mi történik. Ekkor támadtak rá a migránsok: félholtra verték, kirúgták a fogait.

Olyan brutálisan megverték a magyar sofőrt, hogy a kórházban 26 öltéssel tudták csak összevarrni a fejét, a száját. Sokáig nem is tudott rendesen enni, csak szívószállal.

Az esetet követően egy évig feküdtem a debreceni pszichiátrián. Miközben a sorstársaimmal mesét olvastunk egymásnak, a fogaimat a jóérzésű emberek adományaiból megcsinálták

- mondta el Blikknek a félholtravert férfi.

A sofőrt sokáig rémálmok gyötörték, azt hitte, sosem tud majd újra kamionba ülni, és öngyilkos gondolatai is voltak. Élettársa tartotta benne a lelket és ápolta őt.

„Újra élvezem a vezetést, de csak Magyarország területén ülök kamionra. Egy 40 tonnás, nyerges vontatót vezetek, amivel a hét elején műanyag alapanyagot szállítottam a feldolgozóba, aztán Dunaújvárosban vasat vettem fel, most Hatvanban sportruhát pakolok le, és gurulok tovább Csepelre. Jó lesz a hétvégén otthon lenni, Marikával kutyát sétáltatunk, és horgászni is megyünk.”

Az asszony elmondta, hogy már 19 éve vannak együtt, és az elmúlt 3 év volt életének legnehezebb időszaka.

Persze, hogy kitartok mellette, de tudom, csak az idő tudja begyógyítani a lelkét. Néha rémálmok gyötrik, előtörnek az emlékei, és nagyon sokáig tart, mire meg tudom nyugtatni.

- teszi hozzá a kamionsofőr élettársa.

A támadói azóta sem kerültek elő, így nem kaptak büntetést a kegyetlen támadás miatt. Megúszták.

Mit mond a magyar fuvarozó cég?

A Catone Kft. magyarországi igazgatója szerint Calais és Dover között gyakran jutnak be migránsok a kamionok rakterébe, a hatósági ellenőrzések, valamint a járművek több ponton történő lezárása ellenére is.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének tájékoztatójában az áll, hogy a Brexit időpontjának közeledtével egyre többen próbálnak a szigetországba jutni. Nem is véletlen hát, hogy a magyar kamionosok inkább kikerülik Belgiumot és Calais-t, és ha tehetik, más francia kikötőkből próbálnak meg átjutni Nagy-Britanniába annak ellenére, hogy ez jóval költségesebb és hosszabb időt is felölel.

A migránsok nemcsak amiatt okoznak problémát, hogy sokszor megsértik, vagy meglopják a rakományt. Ha ugyanis a hatóságok rájuk bukkannak, a kamionosokat megbüntethetik embercsempészet miatt.

Hogyan lehet elkerülni a migránsok okozta gondokat?

Az egyik a biztonsági ellenőrzési lista követése, mely szerint ötször kell ellenőrizni a rakományt: felrakás után, első megállásnál, második megállásnál, behajózás előtt, valamint abban az esetben, ha a szén-dioxid-ellenőrzés és a behajózás között 15 percnél több idő telik el. Minden alkalommal meg kell nézni a jármű belsejét, a ponyvát, a tetőt, a külső rekeszeket, a jármű alvázát, a lakat elhelyezését és a fülkét.

Továbbá az angol hatóságok is igyekeznek tanácsokkal ellátni a fuvarozókat, többek között azt javasolják, hogy mindig figyeljék az áru felrakását a járműre, használjanak jó minőségű ponyvazsinórt, legyenek óvatosak, éberek, valamint vigyenek magukkal ellenőrző listákat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük