Létrehozva: 2021.09.27.

Merénylet készül a holland kormányfő ellen?

Megerősítették Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő biztonsági kíséretét, mivel az érintett szervek aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet.

A De Telegraaf című holland napilap magát megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ruttét a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik,

mert közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni.

Mark Rutte védelme azért sem könnyű feladat, mert közismerten kerékpárral, sőt néha gyalog jár munkába – ami nem csak könnyű célponttá teszi, de útvonala könnyen feltérképezhető. Saját szolgálati autója egyébként nincs, biztonsági okokból rendszeresen cserélődő autókkal viszik a találkozókra országszerte.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy a politikus a biztonságiakkal is összekülönbözött, amiért a figyelmeztetések ellenére sem hajlandó változtatni szokásain.

Bírálói szerint pedig ezzel „személyes érdekeit a nemzeti érdekek fölé helyezi”.

A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságával kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat.

Az MTI is emlékeztettt rá: a Mocro maffia Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő – marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik.

Hogy az óvatosság nem árt, azt az is jelzi: az utóbbi években több leszámolásszerű gyilkosság rázta meg Hollandiát. Idén nyáron lőtték agyon például Peter R. de Vries bűnügyi újságírót, aki bűnözők és drogkereskedők üzelmeit tárta fel munkája során. Két évvel ezelőtt Amszterdamban végeztek Derk Wiersum ügyvéddel, aki az egyik maffiózó elleni per koronatanúját képviselte. A kormány éppen a napokban döntött arról, hogy további 400 millió euróval növelik a szervezett bűnözés elleni harcra szánt költségvetést, amelynek része a politikusok védelme is.

Térdre kell kényszeríteni Magyarországot annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák az Európai Unió értékeit – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök még júniusban.

Hosszú távon az kell legyen a cél, hogy térdre kényszerítsük Magyarországot ebben a kérdésben. Fel kell ismerniük, hogy vagy tagjai az Európai Uniónak, és ezáltal értékközösséget vállalnak velünk, vagy ki kell lépniük az unióból

– így már Mark Rutte holland miniszterelnök fogalmazott a pedofiltörvénnyel kapcsolatban. Xavier Bettel luxemburgi kormányfő – aki maga is meleg – azt idézte fel, hogy kamaszként mennyire nehéz volt elfogadnia a másságát, hozzátéve: akár öngyilkossághoz is vezethet, ha diszkriminálják a fiatalkorú melegeket. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője Facebook-bejegyzésében nem finomkodott, Ruttét „hasznos idiótának” nevezte, majd emlékeztetett arra is, hogy a holland kormányfő hazudott a kormányalakítási tárgyalásokról, továbbá felhívta a figyelmet, hogy Rutte bevándorláspárti politikája vezetett az LMBTQ emberek elleni erőszakhoz. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter is közösségi oldalán bírálta a holland kormányfő szavait. Mint írta: „Rutte úr a régi gyarmatosító arrogancia hangján szólalt meg, amikor térdelésre szólította fel a magyarokat! Amíg élek minden erőmmel azért fogok harcolni, hogy magyar embernek sose kelljen térdelnie se Rutte nevű, se semmilyen más gyarmatosító előtt. Hollandia vezetője ezzel a mondatával kiírta magát a civilizált emberek köréből!”

A parlamentben is vitát kavart Rutte kijelentése

A hollandiai törvényhozás határozatot fogadott el, amelyben elítélték a magyar pedofilellenes gyermekvédelmi törvényt. Dr. Pepjin van Houwelingen, a Fórum a Demokráciáért (FvD) párt képviselője a szavazást megelőző vitában azt mondta, hogy ő védené meg Magyarországot, hiszen az „jelenleg nincs itt az ülésteremben”. A politikus véleménye szerint Mark Rutte Miniszterelnök azért utazik az EU-csúcsra, hogy kioktassa a kelet-közép-európai országokat. Van Houwelingen felhívta a figyelmet a Közép-Kelet Európával szemben alkalmazott kettős mércére is. Véleménye szerint ugyanis míg

az említett régió országait amiatt bírálják, mert nem eléggé „melegbarát”, addig olyan muszlim többségű országokból ösztönzik a bevándorlást Európába, ahol a homoszexualitás konkrétan illegális sőt, esetenként bűncselekmény.

Én sem úgy lettem meleg, hogy felkeltem reggel, és láttam a tévében egy reklámot

– hozta fel a példát arra, hogy szerinte miért értelmetlen az új magyar szabályozás. Xavier Bettel még azt is hozzáfűzte, hogy szerinte a törvény által helytelenül mossák össze a pedofíliát és a homoszexualitást, valamint stigmatizálják a melegeket. Emmanuel Macron francia elnök eközben úgy fogalmazott: tiszteletben tartja Magyarország szuverenitását, „de ez a mostani törvény nincs összhangban az értékeinkkel és mindazzal, amit Európa jelent”. Az Európai Parlament is ülésezett ma délután, ott Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke is heves kirohanást intézett a magyar törvény ellen, és azt mondta, hogy az állítólag gyűlöletet gerjeszt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt