Mi történik, ha az emberek fellázadnak a a karantén-intézkedések ellen?

Persze mindannyian tudjuk, hogy ezek az intézkedések segítenek megakadályozni vagy lassítani a járvány terjedését, de mi lesz akkor, ha ezek az intézkedések nemcsak néhány hónapra, hanem most már mindörökre a mindennapi élet részét kell, hogy képezzék?

Mert, hogy ezt sem lehet kizárni. Valóságos tippverseny folyik a tudományos világban, hogy mikor lesz vakcina, lesz-e egyáltalán? Vannak már olyan hangok is, hogy nem kizárt, a koronavírus olyan kórokozó amely ellen nem biztos, hogy kifejleszthető vakcina. Az ok az lehet, hogy enyhe fertőzés esetén ez a vírus nem biztos, hogy kiváltja az ellenanyag termelődését az emberi szervezetben. Már pedig az oltások lényege éppen az enyhe fertőzés, aminek következtében kialakul a védettség.

Mások szerint ez a kérdés nem lesz akadály és legjobb esetben már az év végére lehet tömegesen alkalmazható oltóanyag. Legyen így, még ha a pesszimistább (realistább?) tudósok szerint a legkorábbi időpont akár két év is lehet. Ez ugyanis a minimális időpont, ameddig nagyjából körültekintően meg lehet vizsgálni az esetleges mellékhatásokat.

Másrészt egyetlen tudós sem zárja ki, hogy ilyen és ehhez hasonló járványok, akár évente újra sújthatják az emberiséget.

Ha ez így van, és ráadásul nem lehet ripsz-ropsz új vakcinákat kifejleszteni a felbukkanó új kórokozók ellen, akkor csak az életformánk gyökeres átalakítása menthet meg a gyorsan terjedő járványoktól.

És innen kezdve adódnak sorra a kérdések: -Lehet, hogy közösségi terekben most már mindörökre csak maszkban lehet majd belépni? -Ajánlatos lesz akár még a közeli hozzátartozóknak is kerülni a veszélyeztetett idős embereket, mondjuk 65 éven felül? -Az utcán, a téren, hát még az üzletekben, bevásárlóközpontokban most már mindig tartani kell a másfél- kétméteres távolságot? -Mozik, színházak, koncertek közönsége szükségszerűen egyharmadára csökken, minden harmadik-negyedik székre szabad csak ülni, minden második sorban? -Soha többet nem vacsorázhatnak együtt nagyobb asztaltársaságok, családok, baráti körök? És még tovább, hosszan sorolhatnánk.

Ráadásul itt szólnak közbe a viselkedéskutatók. Azt mondják, az ember társas lény, kommunikációra, együttműködésre, társas együttlétre vagyunk teremtve. A karanténintézkedések, amelyek szembe mennek ősi természetünkkel hosszabb távon egészen biztosan rombolóan hatnak majd mindannyiunk személyiségére. Elmagányosodás, frusztráció, lelki zavarok, akár agresszió is lehet a dolog vége. A válság és az összezártság egyértelműen növeli az agressziót.

Soha nem látott, minden kontinensre kiterjedő intézkedéseknek, mondhatni emberkísérletnek vagyunk tanúi. Alapvető, megszokott emberi jogaink, lehetőségeink egy része napok alatt zuhant a porba, nem tudjuk, mit hoz a holnap.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint minden esetben ugrásszerűen megnő a családon belüli erőszakos cselekmények száma háborúk, természeti katasztrófák, járványok idején. Nincs ez másként a koronavírus-járvány esetén sem. Kínai statisztikák szerint háromszor annyi családon belüli erőszakos cselekményről érkezett feljelentés a rendőrségre, mint az előző év hasonló időszakában. Brazíliában 40-50 százalékkal emelkedett az esetek száma, Katalóniában 20 százalékos emelkedésről számoltak be, Cipruson pedig 30 százalékkal hívták többen a segélyvonalat, mint általában.

A karanténban vagy csak izoláltan, másoktól elkülönülve töltött időnek jelentős pszichológiai hatásai lehetnek, melyek széles skálán mozognak, és akár hosszú távon is fennmaradhatnak. A legtöbb vizsgálat a poszttraumás stressz tüneteit, zavarodottságot és dühöt írja le.

Az elzártság, a szokásos napi rutin elvesztése és a lecsökkent szociális kapcsolatok miatt sokan számolnak be unalomról, frusztrációról és elszigeteltség érzésről.

Ez lenne máris a „szép” új világ?