POLITIK

Milliárdos villamosbeszerzési botrány a Városházán

Előzetes tárgyalásokat folytathatott a BKV olyan villamosokról, amelyekre később közbeszerzési eljárást írt ki, így előnybe hozhatták a nyertes pályázót – tudta meg az Origo.
címkék:
  • Szerző: Ripost

 

Karácsonyék 2019-ben még klimatizálással kampányoltak

A mostani beszerzés egyik pikáns részlete, hogy a beszerezni szándékozott villamosokon nincsen légkondicionálás. Karácsony Gergely és a teljes Párbeszéd még a 2019-es kampányban a metrók klimatizálására tett ígéretet. Karácsony még 2019-ben a Lehel téri metrómegállónál szállt fel az egyik kocsira, és próbálta meg a metróban uralkodó nagy hőséggel lejáratni az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt.

Hogyha valaki annak idején hőmérővel állt a metróban, hogy megmérje hány fok van, most azt javasoljuk a főpolgármester úrnak, hogy majd álljon azokon a villamosokon, amelyeknek a megvásárlását tervezi, légkondicionálás nélkül - tanácsolta Gulyás Gergely a hivatalban lévő főpolgármesternek.

Az ügyben információink szerint a Közbeszerzési Hatóság is vizsgálódik. A beszerzés háttere, hogy Karácsony Gergely főpolgármester még júniusban elfogadta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javaslatát, amelyben használt, klíma nélküli német villamosok megvételét javasolta a fővárosnak. A főpolgármester a közgyűlést megkerülve, egy személyben döntött a német cégre kiírt közbeszerzési eljárásról.

Idén augusztus 24-én közbeszerzési felhívást tett közzé a BKV Zrt. összesen 35, használt, alacsony padlós villamos beszerzésére. Eszerint az év végéig egy, a jövő évben 14, 2025. január 1. és 2026. december 31. között pedig 20 darab jármű beszerzését tervezi. A BKV feltételül szabta, hogy a villamosoknak egységes gyártmányúnak és egységes arculatúnak kell lenniük. A közbeszerzést a BKV felhívással induló tárgyalásos eljárásként folytatja le. A pályázat határideje szeptember 22-én járt le, még nem hirdették ki az eredményt, de aligha nyerhet más, mint az a cég, amellyel egyeztettek.

Ugyanis az Origo információi szerint a BKV Zrt. által közzétett közlemények, valamint újságcikkek alapján a cég már a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően egyeztetett egy céggel. Minden bizonnyal előzetesen egyeztettek már a német céggel, és utána ezekre a német villamosokra szabva írták ki közbeszerzést.

A frankfurti használt villamosokra írták ki a beszerzést

Fontos megemlíteni, hogy a felhívásban nem szerepelt tervezett költség, viszont mivel ez a közbeszerzés gyakorlatilag a használt – Siemens-Düwag alacsony padlós – frankfurti villamosok megvásárlásának ágyaz meg, a korábbi információk alapján valószínűsíthető a nyolcmilliárd forintot megközelítő összeg.

Azt ugyanis még júniusban megírta a Világgazdaság, hogy Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes javaslatát, amelyben használt német villamosok beszerzését javasolta a fővárosnak.

Karácsony megkerülte a Fővárosi Közgyűlést

Karácsony a Fővárosi Közgyűlés megkérdezése nélkül fogadta el az előterjesztést, egy személyben döntött a több milliárdos közbeszerzési eljárásól. A főpolgármester tehát tudott arról, hogy a közbeszerzést arra a német cégre írták ki, amellyel korábban egyeztettek. Megpróbáltak úgy tenni, mintha ekkora értéknél nem kellene közbeszerzés.

A megvásárolandó villamosokról még azt lehet tudni, hogy 1993-as, illetve 1997-es gyártmányúak, és nem klimatizáltak.

Az Origo információi szerint egyébként az ügyben a Közbeszerzési Hatóság már vizsgálatot folytat.

Teljes átvizsgálásra szólította fel Karácsony Gergelyt a Fidesz budapesti frakciója még januárban, miután kiderült, hogy a jegy- és bérletautomatáihoz szükséges biztonsági hőpapír közbeszerzési eljárása során, szabálytalanság történt. A főváros cégét 50 millió forintra büntették. Láng Zsolt frakcióvezető nyílt levelében azt írta: a BKK Draskovics Tibor által vezetett igazgatósága, szakmailag megalapozatlanul, a közbeszerzési kiírásban nem szereplő műszaki feltételek miatt zárt ki a versenyből egy olyan pályázót, amely kedvezőbb ajánlatot tett.

Ugyancsak januárban a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága összesen 115 millió forintos bírságot szabott ki a Budapesti Közlekedési Zrt.-re (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-re (BKK). A két cég a fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklám célú hasznosításával kapcsolatban sértett törvényt.

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az önkormányzati választás után felállt új Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és emiatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították. A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?