Létrehozva: 2020.07.28.

Nagy a baj Izraelben, négy kórház vírusosztálya megtelt

Egyre nehezebben birkóznak meg a koronavírus-betegek növekvő számával az izraeli kórházak, négy kórházban már beteltek a koronavírus-osztályok – jelentette kedden a helyi média.

A legrosszabb helyzet az egyik legfertőzöttebb városban, Jeruzsálemben alakult ki, ahol a Hadasszah kórház Ein Keremben lévő részlege jelenleg 152 százalékos kihasználtsággal működik, és nem tudott újabb betegeket fogadni.

Megtelt Jeruzsálemben a Saáré Cedek kórház, a tel-avivi Ichilov kórház és a Tel-Aviv melletti Síba kórház Covid-19 részlege is. A betegek számának növekedésével az intézmények belgyógyászati osztályaikat állítják át a koronavírusos betegek ellátására, de emiatt súlyos gondok alakulhatnak ki az egyéb, „szokásos” betegségek kezelésében.

„Folyamatosan új módszereken kell gondolkodnunk, hogy mindenki számára helyet találjunk. Az az érzés alakult ki, hogy csúfot űzünk a munkánkból” – mondta Galia Rahav, a Síba kórház fertőző osztályának vezetője a 12-es kereskedelmi televíziónak, és azt is hozzátette, hogy fokozza a nehézségeket, hogy a kórház személyzetének egy része folyamatosan karanténba kényszerül.

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint jelenleg országosan 3 ezer 69 egészségügyis tartózkodik karanténban, közülük 468-an orvosok, 861-en ápolók, és a fennmaradó 1740 személy egyéb egészségügyi dolgozó.

Hétfőn a hatóságok „vörös” járványügyi helyzetet és rendkívüli intézkedéseket rendeltek el hat városban. Az ultraortodoxok lakta Bné Brakban, Bétar Illitben, Bét Semesben, Modiin Ilitben és Eladban, valamint az arabok lakta Kalanszuában – értesült a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A kormány néhány napja kinevezte Roni Gamzu professzort a koronavírus-válság elleni küzdelem felelősének. A szakember úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a tesztelés kiterjesztésének és a fertőzési láncok felderítésének a megszervezését tekinti fontosnak, és csak végszükség esetén folyamodna vesztegzár bevezetéséhez.

Közben az izraeli rendezvénytermek tulajdonosai kedden Benjamin Netanjahu kormányfőhöz címzett levelükben bejelentették, hogy augusztus 5-én újranyitják helyiségeiket, bármit is döntsenek róluk a hatóságok. „A kormány és a kneszet dönt a sorsunkról, és megszünteti Izrael öröm-iparágát. Öntől függünk, miniszterelnök úr, szükségünk van az azonnali segítségére. Nem hagyhatjuk sorsára a több százezer családot, akik elveszítették megélhetésüket. Teljesíteni fogjuk velük szembeni kötelezettségünket” – írták.

A Háárec című újság beszámolója szerint kedd reggel ült össze a kneszet pénzügyi bizottsága, hogy a koronavírus-járvány miatt válságba került ágazatok megsegítéséről döntsön.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint Izraelben jelenleg, a járvány második hullámában 31 ezer 875 aktív koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 1998 embernél hétfőn mutatták ki a kórokozó SARS-CoV-2 vírus jelenlétét.

Hétszáznegyven Covid-19-es beteget ápolnak kórházakban, 315-en közülük súlyos állapotban vannak, 95 embert kell jelenleg lélegeztetőgéppel életben tartani. A járvány tavaszi megjelenése óta Izraelben 474-en vesztették életüket bizonyítottan a koronavírus okozta betegségekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat