Létrehozva: 2019.10.25.

Ne legyenek provokáció áldozatai az erdélyi magyarok

Közös levélben fordult Dormánfalva polgármesteréhez október 24-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere. A politikusok az úzvölgyi katonatemető ügyében emeltek szót.

Arra kérték a Bákó megyei város vezetőjét, hogy garantálja: nem lesznek rongálások a temetőben, biztosítják a sír a Románia hadseregének napjára, október 25-ére, az úzvölgyi magyar katonatemetőbe szervezett eseményen.

„Úzvölgye érzékeny témává vált nemcsak a magyar, hanem a román közösség számára is” – hívják fel a figyelmet a levél aláírói hangsúlyozva, hogy a provokáció egyik fél részéről sem kívánatos, sőt, rendkívül kártékony, a helyzet megoldása pedig csakis jogi úton, a megyehatár vitájának rendezésével lehetséges.

„Nem fogunk részt venni az eseményen, és arra kérünk mindenkit, hogy ne üljön fel a provokációknak, ne vegyen részt egy újabb konfliktus kialakulásában. A küzdelmet nem adjuk fel, jogi úton keressük igazunkat és a helyzet megoldását” – nyilatkozta Borboly Csaba a levél kapcsán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük