Létrehozva: 2019.12.09.

Nem drágul a tojás és lesz elég belőle

Az idén sem lesz hiány tojásból a karácsonyi szezon előtt, ráadásul a lapunknak nyilatkozó termelők többsége szerint az árak sem emelkednek majd tovább.

Háromszorosára emelkedik a fogyasztás

Szabó Sándor, a Kereki Tojás Kft. ügyvezetője szerint a magyar tojás iránti kereslet már októberben és novemberben is élénk volt, az ünnep előtti időszakban pedig további növekedésre lehet számítani.

Az elmúlt években – főként az áfacsökkentés eredményeként – a vásárlók is egyre tudatosabban választanak, az apró tojás helyett a nagyobb, M-es vagy L-es méretű termékből kerül több a kosarakba – írja a Magyar Nemzet.

Bár a cukrászok és a tésztagyártók megrendeléseiből már érezhető, hogy közeleg az ünnepi szezon, a vásárlók többsége csak a karácsony előtti egy-két hétben igyekszik feltölteni az éléskamrát tojással. Míg 10-15 évvel ezelőtt az év vége előtt már jó egy hónappal bevásároltak a háziasszonyok, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szezon hossza egyre rövidül. A legtöbben az ünnepek előtti egy-két hétre időzítik a nagybevásárlást – mondta a lapnak Pákozd Gergely tojástermelő, a Pák-To Kft. üzemvezetője. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy napjainkban kevesebb fogyna tojásból karácsony környékén, sőt a téli ünnepkör a húsvét mellett az egyik legfontosabb időszakot jelenti a tojástermelés szempontjából.

A bevásárlóközpontok nagyobb igénnyel jelentkeznek, mint a piac többi szereplője, ami azt mutatja, a karácsonyi bevásárlásokat ott ejtik meg a vásárlók – mutatott rá. Szijártó Attila, a kerekegyházi Szijártó Bt. tulajdonosa és vezetője szerint az ünnepek táján a szokásos mennyiség háromszorosa vagy négyszerese fogy el a boltokban.

Az áfacsökkentésnek köszönhetően pedig egyre tudatosabbak a vásárlók. Míg korábban sokan a legkisebb, S-es méretű tojást részesítették előnyben, ma már sokkal inkább a nagyobb, M-es vagy L-es tojás a kelendő. Ez utóbbiak jelentős része magyar termelőktől érkezik az áruházakba.

A termelők többsége úgy látja, hogy a késő őszi áremelést követően már nem várható további drágulás.

Ennek oka, hogy az európai uniós piacra nagyobb mennyiségű lengyel tojás érkezett, ami visszafogja az árak növekedését is. Szabó Sándor elmondta: az élénkülő kereslet hatására ősszel felfelé mozdultak az árak, a közepes méretű ketreces tartásból származó magyar tojás termelői ára átlagosan nettó 24,50 forint körül mozog, míg az importárué 23,50–25 forint. Erre rakódik rá a csomagolás és szállítás költsége, ezért a vásárlók ennél magasabb árakkal találkozhatnak a boltokban. A szakember várakozásai szerint bár további drágulásra nem kell számítani, a mostani szint az ünnepek után is megmaradhat.

Az alternatív termelés drágább tojást ad

Major Zsolt, a Major Kft. ügyvezető tulajdonosa szerint még mindig az import az, ami a leginkább meghatározza a magyar tojás értékét, magasabb árakra pedig csak akkor számíthatnak az ágazat szereplői, ha a nagy európai uniós tojástermelő tagállamokban – Lengyelországban vagy Spanyolországban – valamilyen rendkívüli körülmény miatt csökken a termelés.

„A magyar tojástermelés jelentős mértékben ki van szolgáltatva a külpiaci folyamatoknak. Ennek oka részben az, hogy nem tudjuk teljes egészében ellátni hazai áruval a piacot. A gazdaságok ugyanakkor azért nem mernek belevágni a termelés bővítésébe, mert a piaci helyzet nagyon bizonytalan” – fogalmazott az ügyvezető.

A bővítésnek minden bizonnyal meglenne a tere itthon, a mostaninál jóval több tojást fel tudna venni a hazai piac. Azonban egyes termelők szerint, vállalkozásonként eltérő, hogy milyen beruházásra lenne szükség, ágazati szinten azonban látható, hogy a piaci igényekhez igazodva, az alternatív tartásmódok irányába tolódhatnak el a fejlesztések. A magyar termelők ugyanakkor rossz iránynak tartanák azt, hogy uniós szinten megszüntetnék a ketreces tartást, hogy az így termelt tojások helyett az alternatív termelésből származó tojások piaca bővüljön. Mint egyikőjük elmondta: az alternatív tojástermelés legtöbb megoldása többe kerül, mint a hagyományos megoldások, ez pedig a fogyasztói árakon is érezteti hatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO főtitkár

POLITIK

- Ne lőjenek! - mondta Orbán Viktor az újságíróknak