Létrehozva: 2021.09.27.

Nem fogod elhinni, milyen eszközt használtak a rabláshoz

Játékpisztollyal rabolt ki négy fiút pár tizenéves fiatal.

Megdöbbentő bűncselekményt követtek el pár napja a Gellérthegyen. Három tizenéves fiatal egyszerre négy járókelőre támadt rá az esti órákban.

Az elkövetők a feléjük sétáló szintén fiatal fiúk értékeire hajtottak, ezért határozottan felszólították őket, hogy adjanak át nekik mindent, ami náluk van. Úgy látszik azonban, hogy a szóbeli fenyegetés nem volt elég, mert egyikük egyszer csak előkapott a zsebéből egy valódinak tűnő fegyvert, nyomatékosítva akaratát. Ez a húzás be is jött a rablóknak, mert a megtámadott fiúk egy mobiltelefont és egy fülhallgatót átadtak nekik.

A játékfegyver Fotó: police.hu

Ennyivel be is érték a tettesek, gyorsan elmenekültek a helyszínről. Később persze kiderült, hogy a fegyver, amivel megfenyegették áldozataikat, valójában egy játékpisztoly volt, ami egyáltalán nem jelent veszélyt senkire.

A rablók azonban nem úszták meg a számonkérést. Az eset másnapján az áldozatok bejelentették a rendőrségen a történteket, az elkövetőket pedig pár nap múlva lakóhelyükön megtalálták, majd előállították a rendőrök.

„A 18 éves K. Balázst, a 16 éves F. R-t és a 14 éves F.A-t kétrendbeli rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbevételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek” – számolt be a történtekről a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt