Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.08.

Nem igaz, hogy drágul a KATA

A kormány nem tervezi a népszerű adónem felemelését.

A kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását – közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

A közlemény szerint az ágazati szereplők és ellenőrzési tapasztalatok hívták fel a kormány figyelmét a katát érintő visszaélésekre, ezért az adóhivatal a tisztességes vállalkozók védelme érdekében fokozottabb ellenőrzésbe kezd. A Pénzügyminisztérium a közleményben felidézte, a kormány azért vezette be az alacsony adójú kisadózó vállalkozások tételes adóját 2013-ban, hogy a kisebb vállalkozásokat segítse. Az ágazati szereplők észrevételei szerint egyes nagyobb cégek kijátsszák a szabályokat, és visszaélésszerűen alkalmazzák a katát, vállalkozói státuszba kényszerítve az alkalmazottaikat. Ez hátrányt okoz a munkavállalóknak, ugyanis kisebb ellátásra szereznek jogosultságot, míg az őket illegálisan katásként alkalmazó nagyvállalat torzítja a piaci versenyt, és sérti a tisztességes szereplők érdekeit is – írja a szaktárca közleményében. A kata jelenleg Magyarország legnépszerűbb és legkedvezőbb adófajtája, amelynek előnyeit a kormány a jövőben is meg kívánja védeni – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium. Néhány praktikus információ: Ki lehet KATA-s adózó? Egyéni vállalkozó, az egyéni cég, a kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaság, kizárólag magánszemély taggal rendelkező közkereseti társaság, és a 2017-es törvényi változással kibővítésre került a kisvállalkozások tételes adózását választhatók köre az ügyvédi irodával. A felsorolás adja, hogy KFT nem lehet kisadózó, illetve olyan betéti társaság sem, amelynek a beltagja egy KFT. Mitől ilyen népszerű ez az adózási forma? Az egyik legfontosabb, hogy év közben is választható ezen adózási forma, amely már meglévő vállalkozások esetében a bejelentkezést követő hónap első napjától alkalmazható. Azok a vállalkozások – a fenti felsorolásban szereplők – akik újonnan alakulnak és kezdik meg tevékenységüket már a bejelentkezés alkalmával választhatják ezt az adózási formát. Egyszerű, mert az adminisztrációs terhek minimálisak, az fizetendő adó összegének meghatározása könnyű. 2019. január 1-től fontos változás lépett életbe! Változott a KATA adózást NEM választhatókra vonatkozó jogszabályi előírás. Nem választhatja az adóalanyiságot az a vállalkozás, amelynek adószámát az adóhatóság a bejelentés évében, vagy az azt megelőző 12 hónapban törölte. Ez az időszaki korlát 2018.12.31-ig, 2 év volt. Szintén fontos változás lépett életbe 2019.07.01-től! A főállású kisadózó vállalkozó által igénybe vett pénzbeli ellátások (például gyed, táppénz) alapja változatlan adófizetési kötelezettség mellett megemelkedik. Ez azt jelenti, hogy az 50.000 forintos tételes adó megfizetése esetén 94.400 forintról 98.100 forintra, míg a magasabb mértékű – 75.000 forintos – tételes adó megfizetésekor 158.400 forintról 164.000 forintra emelkedik az ellátási alap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra