Létrehozva: 2019.11.15.

Nem igaz, hogy létszámstop van a kórházakban

Az egészségügyi intézményekre nem vonatkozik a közigazgatásban elrendelt létszámstop – közölte az egészségügyért felelős államtitkár egy budapesti szakmai konferencián pénteken.

Horváth Ildikó a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) rendezvényén ezzel kapcsolatban azt mondta: egy félreértésről volt szó, és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója már eljuttatta azt a levelet, amelyben tisztázza, hogy ez a rendelkezés csak a közigazgatásra vonatkozik, a közszférára nem. Ficzere Andrea, az MKSZ elnöke, az Uzsoki utcai Kórház főigazgatója úgy fogalmazott, „borzasztó nehéz helyzetbe” kerültek az intézmények ezzel a rendelkezéssel, de az egyeztetések után tisztázódni látszik a helyzet. Horváth Ildikó a konferencián tartott előadásában a többi között beszélt arról, hogy az uniós átlagnál nagyobb ütemben nőtt Magyarországon a születéskor várható élettartam, és közelített egymáshoz a nők és a férfiak egészségben eltöltött éveinek száma. A vastagbélrákszűrési programról elmondta, fontos a szűrővizsgálatok kiterjesztése, mivel jelenleg a behívottaknak csak a 30 százaléka megy el a szűrésre. Az adatok azt mutatják – tette hozzá -, hogy több száz rákmegelőző állapotot és már rákos elváltozást tudtak kimutatni. Az államtitkár kitért arra, hogy a jövőben erőteljesebben szeretnének foglalkozni a betegelégedettség mérésével. A betegellátás minőségét javíthatják ezek a felmérések, és érdemes afelé menni, hogy ezt a kórházi mutatót érvényesíteni lehessen a finanszírozásban – jegyezte meg. Jelezte, hogy folytatni fogják az alapellátás megerősítését szolgáló Három generációval az egészségért programot. Úgy fogalmazott, ez olyan hajtómotor kell, hogy legyen, amely mobilizálja a háziorvosi együttműködést egyéb szakmák képviselőivel a jobb és hatékonyabb alapellátás érdekében. Horváth Ildikó szerint a kihasználatlan kórházi kapacitások átcsoportosítása, a szakmaspecifikus centralizáció, az alap- és járóbeteg-ellátás erősítése – beleértve a praxisközösségek kiterjesztését – megoldási lehetőség lehet az ellátás minőségének és hatékonyságának javítására. Ezen kívül szükség van az eredményalapú finanszírozás erősítésére az alapellátásban, továbbá az intézményesített és folyamatos, az adott ellátáshoz rendelt betegségkódok karbantartásra a fekvőbeteg- és a járóbeteg-ellátásban. Az államtitkár szólt arról is, folynak a tárgyalások a Magyar Orvosi Kamarával az orvosok bérének további emeléséről, és bízik abban, hogy az egyeztetések a közeljövőben lezárulnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút