Létrehozva: 2019.11.17.

Nem lehet az Országgyűlés stílusa a trágárság és az erőszak

Az ellenzék egyre több agressziót és trágárságot visz be az ülésekre, az eddigi fegyelmi szabályok pedig nem rendelkeztek elég visszatartó erővel.

Nem lehet az Országgyűlés stílusa a trágárság és az erőszak, az pedig gyanús, hogy ellenzék ragaszkodik ehhez – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth rádióban. A parlamenti szabályok szigorításával foglalkozó törvényjavaslattal összefüggésben azt mondta, az ellenzék egyre több agressziót és trágárságot visz be az ülésekre, az eddigi fegyelmi szabályok pedig nem rendelkeztek elég visszatartó erővel. Kocsis Máté szerint ugyanis a tiszteletdíj csökkentését a képviselők mellényzsebből kifizették és folytatni akarták volna a trágár és erőszakos viselkedést. Hangsúlyozta: visszatartó ereje csak akkor lesz a szabályoknak, ha komoly pénzbüntetést vonnak maguk után.

A frakcióvezető felidézte, a törvényjavaslat előkészítésekor európai országok gyakorlatát is vizsgálták és sok helyen a magyarnál szigorúbb szabályok vannak. Egyes országokban 10-30 napra is el lehet tiltani valakit a parlamenti munkától és a képviselői státusszal járó jogokat is fel lehet – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy más uniós országokban elképzelhetetlen lenne, hogy a levezető elnököt ne engedjék a helyére és ezzel gátolják a parlamenti munkát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?