Létrehozva: 2020.03.06.

Nem tetszik a muszlim kendő? Költözz el Svédországból!

Skurup egy alig 8 ezres lélekszámú falu Svédország déli részén. Most mégis az érdeklődés homlokterébe került. A meglehetősen vallásos lakosság ugyanis kikényszerítette az önkormányzattól, hogy tiltsák be az iskolában a muszlim fejkendő viselését.

A nem éppen svéd nevet viselő Naouel Aissaoui-nak, aki a helyi iskola tanára viszont mindez nem tetszik, szerinte svéd állampolgárként joga van akkor kendőt viselni, amikor csak akar. „Ez már az én hazám is!” – mondta a muszlim vallású tanár dacosan egy nyilvános vitán, amit a döntést hozó önkormányzati képviselőkkel folytatott. Sőt azt is hozzátette, hogy ha nem tetszik el lehet költözni Svédországból. Mármint a svédeknek...

A muszlim tanárnő ugyanis a fejkendőben az ártatlanság és a tisztaság jelképét látja, míg az ellenzők szerint ez a női alávetettség középkori jelképe.

Ausztriában tavaly döntöttek úgy, hogy betiltják a fejkendők viseletét az osztrák általános iskolákban, első körben csak a felső tagozatosoknak Az előírás azoknak az ideológiai vagy vallási jellegű ruhadaraboknak a viseletét tiltotta meg, amelyek a teljes fejet takarják. Kurz új kormányprogramjába belekerült, hogy tovább szigorítanak, tíz éves kor alatt is tilos lesz a fejkendő viselete az iskolákban. Ráadásul ezt a törvényt a koalíciós zöld igazságügy-miniszternek, a bosnyák-muzulmán származású Alma Zadićnak kell kidolgoznia.

Ma már egyre gyakoribb Svédországban az a vélemény, hogy a migránsok egyáltalán nem akarnak integrálódni, kizárólag a svédországi jóléti juttatások hozták őket az országba, a legkevésbé sem szándékoznak kulturálisan alkalmazkodni, és inkább elszigetelik magukat a saját közösségükben, minthogy átvegyék a házigazdák szokásait.

Ez nagyon nagy változás ahhoz képest, hogy svédek éveken át büszkén vallották a befogadás, a „nyitott ajtók” politikáját. 7 évvel ezelőtt még liberális politikusok muszlim fejkendőben posztoltak magukról képeket a az internetes közösség portálokon, hogy ezzel álljanak ki a vallásszabadság mellett, és hívják fel a figyelmet a muszlim asszonyokat ért inzultusokra. Történt ez azután, hogy Stockholm egyik külső kerületében az utcán megtámadtak egy állapotos muszlim nőt, és megpróbálták letépni fejéről a kendőt, majd a fejét beverték egy kocsiba.

Egyre népszerűbbek a migránsellenes Svéd Demokraták, akik szerint több migránst kellene hazafele küldeni, mint befogadni, és egyben azt is kéne jelezni a Svédországba igyekvő bevándorlóknak, hogy az ország már teljesen megtelt. Gyakran hangsúlyozzák, hogy a migránsok úgy viselkednek, mintha saját országukban lennének – holott pont, hogy alkalmazkodniuk kellene az ottani értékekhez.

Staffanstorp városa volt Svédországban az első ahol úgy döntöttek, hogy a 13 év alatti gyerekek nem viselhetnek fejkendőt. Így akarják elősegíteni a muszlim fiatalok integrációját.

Hollandiában tavaly nyáron 13 éven át tartó jogi és politikai viták után lépett életbe a szabályozás. A törvény értelmében a továbbiakban nem hordható a muszlim nők által viselt, csak a szemet szabadon hagyó nikáb, és a szemeket is hálószerű anyaggal eltakaró burka. A közterületeken a holland rendőrök igazoltatáskor felszólíthatják a ruhadarabok viselőit, hogy személyazonosságuk igazolására fedjék fel arcukat. A szabályozás egyébként csak a szanatóriumokban élőknek engedi meg a burka és a nikáb viseletét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett