Létrehozva: 2020.02.09.

Nemcsak nálunk ijesztő jelenség a tanárbántalmazás

A nagy port felvert nagykátai ügy ráirányította a figyelmet a tanárok testi épségének védelmére. Van ahol már testkamerákkal védekeznének.

Nagy port vert fel idehaza, amikor egy iskolában Nagykátán tanárát tettlegességgel fenyegette meg egy tanuló, társai felbujtására. Az esetről videó is készült, amin látszik, hogy a diák vonalzóval és ököllel készül a pedagógusnak menni.

Miután a tanár felszólította, hogy hagyja el a termet a diák fenyegető testtartással indult a pedagógus felé, majd állon pöckölte.

A felvételen az is látszik, hogy amikor végre sikerül kiküldeni a diákot, még kilépés előtt egy fa vonalzóval fenyegeti meg a tanárt, végül csak akkor ül vissza a helyére, amikor az már a rendőrséget készül kihívni.

Néhány nappal később újabb tanár bántalmazásról készült felvétel került fel az internetre. Nagykáta után ezúttal Mezőtúron verte egy diák papírral a tanár fejét, egy másik tanuló pedig többször az arca felé ütött, a többiek pedig hangosan nevettek.

Más országokban is elszabadult a pokol

Egy friss hír szerint a tanárok biztonsága érdekében testkamerákkal szerelnének fel oktatókat Nagy-Britanniában. A berendezések hasonlóak lennének azokhoz, amelyeket a rendőrség vagy nálunk a vasúti jegyvizsgálók is használnak és már legalább két tanintézmény is pozitívan értékelte az eszközök bevezetését. Egy tavaly megjelent felmérés szerint négyből egy tanár ki van téve diákok által elkövetett erőszakos támadásoknak Nagy-Britanniában.

Már legalább két állami középiskola – egy Londonban, egy Hampshire-ben – bejelentette, hogy meggyőzte őket a berendezés, amely a rendőrség által is használt készülékek egy olcsóbb változata.

A kamerák eddigi használata jobb viselkedésre ösztönözte a tanulókat, illetve ennek köszönhetően kevesebb lett a konfrontáció is.

A hampshire-i iskola azért döntött a berendezések használata mellett, mert több diákjukat és tanárukat megtámadták tavaly. Kiemelték, hogy nem feltétlenül a saját tanulóik miatt van szükségük a készülékre, hanem azért, mert előfordult, hogy ismeretlenek jelennek meg a tanintézmény közelében.

A brit Országos Iskolaigazgatók Szövetsége/Női Tanárok Szövetségének kutatása szerint Nagy-Britanniában négyből egy tanárt fizikailag bántalmaznak diákok legalább egyszer egy héten.

Az adatok szerint a tanárok 39 százalékát lökdösték már, 29 százalék mondta azt, hogy ütlegelték vagy rugdosták, 7 százalék szerint előfordult, hogy leköpték, míg 3 százalék azt mondta, hogy lefejelték.

A szervezet a felmérést 4900 tanár bevonásával készítette el. Egyikük azt mondta, hogy egy alkalommal egy diák kificamította a hüvelykujját, de az is előfordult, hogy a fűtőtesthez ütötték a fejét.

Bekamerázzák a magyar iskolákat? Az utóbbi időben Magyarországon is egyre gyakoribbá vált a tanárokkal szembeni erőszak az iskolákban, emiatt a kormány azt tervezi, hogy bekamerázná az osztálytermeket. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint az elmúlt hónapok tanárbántalmazásai miatt az iskolai rendészet bevezetésén, és kamerarendszer telepítésén gondolkodnak, valamint a szülőkre is kiterjesztenék a szankcionálást, a családi pótlék felfüggesztésével. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a javaslatok kidolgozásán dolgozik a tárca, de döntés még nincs. A kamerák bevezetéséhez törvénymódosítás szükséges, viszont ha megszavazza az Országgyűlés, akkor a szülőknek nem lesz beleszólásuk abba, hogy megfigyelik-e a gyereküket az osztálytermekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat