Létrehozva: 2020.08.26.

Nemcsak tőlünk délre, keletre és északra is durvul a koronavírus-helyzet

Ijesztő adatok érkeznek Ukrajnából, Romániából, de Csehországból is. Itt a második hullám? Az ukrán határt 29-től ismét lezárják.

Ukrajnában, szerdán is 1670(!) új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 110 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján. A hét végétől ismét lezárják az ukrán határt.

Romániában szerdán az utóbbi 24 órában újabb 1256 embernél mutatták ki a koronavírust. Továbbra is egyre nő a nyomás a román egészségügyi rendszeren: a 42 ezer ismert aktív fertőzött közül 7200-an vannak kórházban, közülük pedig 502 súlyos beteg szorul intenzív terápiára.

Szerdán ismét kiugróan sok, 54 koronavírusos beteg elhalálozásáról számoltak be, ezzel 3421-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Csehországban kedden 367 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány kezdete óta a harmadik legmagasabb napi esetszám – közölte a cseh egészségügyi minisztérium szerda reggel honlapján.

Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már 22 548 ember kapta meg a Covid-19 betegséget Csehországban. Majdnem 17 ezren – a betegek mintegy 75 százaléka – már meggyógyultak.

A fertőzés következtében eddig 416-an haltak meg. A betegek jelenlegi száma 5470, kórházi kezelésre 122-en szorulnak, közülük 22-nek az állapotát súlyosnak minősítették az orvosok.

Visszatérve Ukrajnára az elmúlt napban az új betegekkel együtt az igazolt fertőzöttek száma 110 085-re, a halálos áldozatoké pedig 36 újabb esettel áldozattal 2354-re nőtt.

Jelenleg 54 277 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1050-nel nőtt egy nap alatt.

80 új eset Kárpátalján

A legtöbb új beteget, 186-ot – továbbá két újabb halálos áldozatot – a dél-ukrajnai Odessza megyéből jelentették előző nap, a második legtöbbet, 177-et és öt halottat pedig az ország keleti részében lévő Harkiv megyéből.

Ukrajna legfertőzöttebb régiójában, a nyugati országrészben lévő Lviv megyében 171 új fertőzéses esetet és három újabb halálesetet jegyeztek fel. Velük együtt az igazolt fertőzöttek száma a megyében elérte a 13 560-at, a halottaké pedig a 367-et.

Az ország második legfertőzöttebb régiójának számító fővárosból, Kijevből 96 új beteget és egy halálos áldozatot jelentettek, így az azonosított fertőzöttek száma 12 248-ra, a halálos áldozatoké 174-re nőtt.

Kárpátalján 80 új esettel a regisztrált fertőzöttek száma 7143-ra, a halálos áldozatoké eggyel 249-re emelkedett, miközben eddig 3088-an győzték le a kórt.

Ukrajna egy hónapra, azaz augusztus 29-től szeptember 28-ig ismét lezárja határait a külföldiek előtt – jelentette be Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a szerdai kormányülésen.

A döntést a kabinet egyhangúlag támogatta – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál, hozzátéve, hogy a végleges határozatot csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A miniszterelnök közölte továbbá, hogy az országos karantént október 31-ig meghosszabbították.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy az elmúlt napon 467 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani az országban. Elmondta, hogy újabb 91 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust, körükben már 10 705-en fertőződtek meg. Előző nap 33 222 tesztet végeztek el az országban, ebből 15 800 PCR-tesztet és 17 422 antitestszűrést.

Koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépre került Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök – írja az Euronews a BBC ukrán adására hivatkozva. A volt ukrán kormányfőről vasárnap közölte Marina Szoroka, a Timosenko vezette Haza párt szóvivője, hogy koronavírussal diagnosztizálták. A vasárnapi tájékoztatás szerint az 59 éves politikus koronavírus tesztje pozitív lett, állapota súlyos volt, 39 Celsius fokos lázzal küzdött. „Sajnos, ez az igazság” – írta Facebook bejegyzésében Szoroka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött