Létrehozva: 2020.01.20.

Nincs alku terroristákkal, a Haladó Párt kilép a koalícióból

Bejelentette kilépését a bevándorlásellenes Haladó Párt (FrP) a norvég kormánykoalícióból hétfőn, miután Oslo a múlt héten engedélyezte a hazatérést egy norvég állampolgárságú, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető nőnek és két gyerekének Szíriából.

Siv Jensen, az FrP vezetője, egyben Norvégia pénzügyminisztere nem sokkal az után jelentette be a kilépést, hogy megbeszéléseket folytatott Erna Solberg miniszterelnökkel. A koalíciót így mostantól a miniszterelnök Höyre nevű konzervatív pártja, valamint a centrista liberálisok és a kereszténydemokraták alkotják.

Solberg azt mondta: nem tervezi lemondását, és kisebbségből is szeretnének tovább kormányozni.

Siv Jensen: Nincs alku terroristákkal (Forrás: Wikipedia)

A 29 éves, pakisztáni származású nő a múlt héten tért vissza Norvégiába a szíriai kurd erők által ellenőrzött al-Hol menekülttáborból. A hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték, két gyerekét pedig egy oslói kórházba szállították. Solberg azt mondta, a döntést elsősorban a nő egyik gyermekének a rossz egészségi állapota befolyásolta, a múlt héten pedig Ine Marie Söreide külügyminiszter szintén hangsúlyozta, hogy a döntést humanitárius okok vezérelték.

Ezzel szemben Jensen úgy vélte, a nő puszta ürügyként használta a gyermekét arra, hogy visszatérhessen az országba. A párt korábban hangsúlyozta: nem a gyerekek, hanem az anyjuk hazatelepítését ellenzi.

„Többször elmondtuk, hogy nincs kifogásunk ártatlan gyerekek visszafogadása ellen, de nem kötünk alkut azok esetében, akik terroristaszervezetekhez csatlakoztak, és a norvég társadalom alapjait akarják lerombolni” – jelentette ki Jensen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött