Létrehozva: 2015.07.14.

21-en kerültek kórházba az M5-ön felborult buszból

Salzburgból tartott Bulgáriába az egyik nemzetközi társaság autóbusza, amely keddre virradóra az M5-ös autópályán a 133-as kilométer közelében a Szeged felé vezetõ oldalon árokba hajtott és felborult.

Szerző B.L.

Bolgár autóbusz haladt Budapest felől Szeged felé az M5-ös autópályán hétfő éjjel - adta hírül a police.hu.  A sofőr a csengelei pihenőhely közelébe érve, a 133. kilométerszelvényben, eddig tisztázatlan okok miatt elveszített uralmát a jármű felett. Az autóbusz lehaladt az autópályáról és oldalára borult.

21 ember kórházban

Az utasok szerint egy osztrák állampolgár kivételével valamennyien bolgárok voltak. A járművön – elmondásuk alapján – a két sofőr mellett 37 utas ült. Két fiatalabb lány arról számolt be, már aludtak, és arra ébredtek csak föl, hogy a busz letér a sztrádáról és felborul.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta,

a helyszínről a mentők huszonegy embert szállítottak kórházba, hét embert súlyos, egyiküket életveszélyes sérülésekkel.

A sérültek Szegedre, Kecskemétre és Szentesre kerültek.
A kórházi ellátásra nem szoruló utasokat Kistelekre szállítják, ők ellátást kapnak, és ott várhatják meg, amíg Szabadkáról mentesítőjárat érkezik értük. Ezzel a busszal folytathatják útjukat azok is, akik állapota nem teszi szükségessé a hosszabb kórházi ellátást.
A busz az autópálya melletti árokban feküdt az oldalán, első szélvédője kitörött, a jármű mellett mindenfelé az utasok személyes tárgyai hevertek. A helyszínre több tűzoltó egység és összesen tizenegy mentőautó érkezett.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok