Létrehozva: 2019.01.23.

4 halottas baleset: mindenki árvákat hagyott maga után

Összesen tizenöt gyerek maradt árván a hétfõ hajnali, négyhalottas balesetben - tudta meg a Ripost. Dolgozni indultak Kisnaménybõl a Lancia típusú autóval, amikor a nagy ködben a geleji pihenõbõl kihajtó orosz kamionnak ütköztek. A kocsi kipördült, több másik autóval ütközött, majd az árokban landolt, a felismerhetetlenségig összeroncsolódva.

 Egy 27 éves férfi, F. György és párja, a szintén 27 éves K. Kitti után három kisgyermek sír, nevelésük minden gondja a nagymamára maradt. 

„Édesanyánkra maradt most minden, ő látja el a kicsiket. A gyerekeknek most minden segítség jól jön, nem tudom még, hogyan leszünk, mihez kezdünk"  – mondta a %Ripost%-nak Kitti testvére.

A 47 éves M. Elek is meghalt, ő nagypapaként nevelte az unokáit, akik így most szintén gondviselő nélkül maradtak.

Mind a négy áldozat rokonunk volt, ilyen még nem történt velünk, nem is tudjuk, mit tegyünk – mondta Farkas Alexandra, az egyik áldozat sógornője kétségbeesetten. 

Fogalmunk sincs, miből fogjuk hazahozatni, eltemetni őket!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton