Létrehozva: 2020.04.15.

5 milliót loptak: durva, mire költötték a pénzt a tinilányok

Nagy bevásárlást tartott három tinilány Debrecenben, miután egy ismerősüktől elloptak 5 millió forintot. Kozmetikai szereket, luxusholmikat, ruhákat, és telefonokat is vettek a könnyen szerzett pénzen.

Szerző Ripost

Egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őrének lett gyanús, hogy három fiatal lány több százezer forintot költött el kozmetikai termékekre, ruhákra, sőt, három irtó drága mobilt is vásároltak.

Fotó: police.hu

A helyszínre érkeztek a debreceni, éppen szolgálatban lévő körzeti megbízottak, akik igazoltatták is a lányokat az áruház parkolójában, valamint megérdeklődték, hogy ugyan honnan van ennyi pénzük. A lányoknál három bőrönd is volt, színültig pakolva az áruházban vásárolt tárgyakkal.

Az egyébként 13, 14 és 15 éves lányok végül bevallották, hogy egy ismerősüktől hoztak el közel 5 millió forintot, Berettyóújfaluból. A „zsákmánnyal” egyenesen Debrecenbe utaztak, ahol kivettek egy szállodai szobát, majd másnap nekiálltak a pénz elköltésének.

Fotó: police.hu

A körzeti megbízottak a fiatalokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták őket a berettyóújfalui nyomozóknak, akik lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?