Létrehozva: 2019.02.18.

94 rendbeli csaló van a körözési toplistán

Jelenleg 49 embert keres kiemelt módon a magyar rendõrség. A korábbi 50-es listából négy körözött személyt már elfogtak! Megmutatjuk, hogy kik az újabb veszélyes bûnözõk a listán.

Szemmel láthatóan nagy sikere van, és hasznos is a rendőrség új körözési adatbázisa, amit a police.hu oldalon adtak közre három hete. Az 50 bűnözőt felvonultató toplistáról már négy ember lekerült, közülük egyet állampolgári bejelentés alapján fogtak el.

 

A napokban a listát újabb három emberrel bővítették. Felkerült Vér Zoltán, akit hatszoros csalás, valamint kábítószer kereskedelem miatt több bíróság is jogerősen börtönre ítélt, viszont elrejtőzött és azóta is szökésben van.

Kovács József Tamás ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség adott ki nemzeti, majd ez alapján a járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot 94 rendbeli csalás gyanúja miatt. A férfi – mialatt autókereskedést vezetett – hitelfelvételre bírt rá több olyan embert, akik valójában nem is akartak vásárolni. A bankok által utalt pénzt pedig a férfi eltüntette.

Nagy erőkkel keresik továbbá Német Zsoltot, akit elítéltek rablás, valamint fegyverrel visszaélés miatt, de megszökött a hatóságok elől.

Német Zsolt bűntársa a körözési toplistán szintén megtalálható Németh Péter volt.

 

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy amennyiben a körözési listán szereplők közül bárki felismer egy bűnözőt, vagy információval rendelkezik hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot