Létrehozva: 2019.06.27.

A magyar rendőrök is meglepődtek, amikor benéztek a férfi fagyasztójába

Különös fordulatot vett az ügy, amikor elkezdték felgöngyölíteni a részleteket.

Két motort loptak el Komlón, majd amikor felgöngyölítették az esetet, érdekes fordulatot vett az ügy. Kábítószer és lőszerek is előkerültek a kutatáskor.Egy nő tett feljelentést a rendőrségen még március 20-án azért, mert Komlón betörtek a garázsukba, ahonnan kettő motort, motoros ruhát és bukósisakokat loptak el. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd június 25-én elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 27 és egy 34 éves komlói férfit - írja a police.hu.

A nyomozók a 27 éves férfi lakásán tartott kutatás során a fagyasztóban elrejtve összesen bruttó 972 gramm kábítószergyanús anyagot, míg 34 éves társa lakásán összesen 148 darab lőszert találtak és foglaltak le.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 23 éves tormási, valamint egy 24 éves szágyi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. A gyanú szerint egyikük segített a lopott motorok elrejtésében, a másik pedig annak ellenére vette meg az egyik motort, hogy tudta, hogy az lopott.

A 27 éves férfi ellen lopás és kábítószer birtoklás, míg 34 éves társa ellen lopás és fegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt indult büntetőeljárás. Mindkét férfit őrizetbe vették. A 23 éves tormási férfi ellen bűnpártolás, a 24 éves szágyi férfi ellen pedig orgazdaság miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton