Létrehozva: 2020.06.10.

Állig felfegyverzett rendőrök rohanták le a gyömrői házat: a nyomozók is megdöbbentek, mit találtak – videó

Egy droghálózatra sikerült lecsapnia a rendőrségnek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Osztálya kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást S. Ferenc alsónémedi lakos és társai ellen. Az 53 éves férfi és a köré szerveződő bűnözői csoport tagjai egymás tevékenységéről tudva, különböző helyszíneken marihuánaültetvényeket alakítottak ki, és a megtermelt kábítószert Budapesten, illetve Pest megyében értékesítették.

A banda elfogására a KR NNI nyomozói a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársainak közreműködésével összehangolt akciót szerveztek 2020. június 8-án hajnalra. A rendőrök több helyszínen csaptak le egyszerre, és a művelet során összesen hat embert fogtak el, tíz kutatást tartottak, illetve felfedtek négy vadkenderültetvényt (Budapest XXIII. kerületében és Tápióságon egyet-egyet, Gyömrőn kettőt), amelyeknél helyszíni szemlét tartottak. A gyömrői ház udvarán még egy rohadó régi katonai teherautóban is termesztették a marihuánát.

Fotó: police.hu

A nyomozási cselekmények alkalmával a nyomozók a különböző helyszínekről lefoglaltak 198 tő cannabisnövényt, 16.751 gramm leszüretelt marihuánát, illetve csekély mennyiségű kábítószergyanús port, feltehetően kokaint. A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.

Fotó: police.hu

A KR NNI Debreceni Osztályának munkatársai az elfogott négy férfit és két nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak