Létrehozva: 2020.01.17.

Tízéves kisfiú maradt félárván az Angyalföldön agyonvert nő után

Az asszony néhány éve, a jobb élet reményében érkezett Budapestre, de épp nemrég akart visszaköltözni vidékre.

Vidéki családja és tízéves kisfia gyászolja azt a nőt, akit agyonvertek a Népfürdő utcában. Az asszony a jövő héten ünnepelte volna a 34. születésnapján, most pedig kiderült, hogy a jobb élet reményében költözött fel néhány éve Budapestre.

Itt szűkösen élt, mobiltelefonja például egyáltalán nem volt, és a Facebookot is csak ritkán használta: inkább személyesen találkozott a szeretteivel.

Amíg ő a fővárosban igyekezett munkát találni, a tízéves kisfiára a gyermek édesapja vigyázott. Egyik ismerőse szerint jószívű, kedves fiatal nő volt, aki mindig mindenkinek csak adni akart, sosem kért semmit.

„Addig nem nyugszom, míg rács mögött nem tudom a gyilkost!” – jelentette ki a Blikknek az ismerős, aki el sem tudja képzelni, miért kellett meghalnia az édesanyának.

A nőnek vidéken egyébként saját kertes háza volt, és épp nemrégiben döntötte el, hogy maga mögött hagyja Budapestet, és visszatér a rendezett kis házba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás