Létrehozva: 2019.05.06.

Autós üldözés volt Győrben, nagy hal akadt a zsaruk horgára

Egy 60 éves asszony ámokfutásának a rendõrök vetettek véget, miután a közúti ellenõrzés helyszínérõl menekülõre fogta a gyõri nõ.

Egy piros Peugeot sofőrjét akarták igazoltatni a rendőrök Győrben, az Aradi vértanúk útján, de az autós megpróbált elhajtani. A rendőrök üldözőbe vették, illetve két rendőrautóval elállták a menekülő útját az Orgona utcánál

Ekkor a sofőr neki hajtott több rendőrautónak, amelyeket megrongált, végül azonban nem tudott tovább hajtani. Az autót egy 60 éves győri nő vezette, akiről az igazoltatás során kiderült, hogy négy körözés volt érvényben ellene. 

A rendőrség tájékoztatása szerint a megrongált rendőrautók miatt kártérítést is kell majd fizetnie.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot