Létrehozva: 2020.05.12.

Azt hitték a boltban, hogy a maszkját keresi, de ezt rántotta elő a táskájából

A támadót már haza is engedték a rendőrök, az eladók még mindig nem dolgozták fel a sokkot. Vasárnap reggel egy hajszálon múlt, hogy a 49 éves Gizi nem szúrt hátba egy háromgyerekes anyukát.

Kunmadarason már szájról-szájra jár, hogy ki volt az a 49 éves nő, aki vasárnap reggel bement a helyi Reál élelmiszerüzletbe, és ott egy konyhakést rántott elő a táskájából. A helyiek azt mondják, a nő beteg, skizofrén, ezért már haza is engedték a rendőrök. Azt azonban senki nem tudja, mi a garancia arra, hogy nem fordul elő többé ilyen eset.

„Sajnos ő közveszélyes, skizofrén, ez a családja felelőssége lett volna, hogy ne engedjék ki a kapun” – mondta a Ripostnak egy helyi, aki első kézből értesült a vasárnap reggel történtekről. „Amikor bement a boltba csak állt, nézett, majd matatni kezdett a táskájában. Az üzletvezető még oda is szólt az eladónak, hogy biztosan a maszkját keresi, mert nem volt rajta. De egy kést rántott elő, miközben az eladó már háttal állt neki, az üzletvezető kiáltott fel, hogy vigyázzon!” – meséli a helyi nő.

Fotó: police.hu

A boltos hölgyek ezután kimenekültek az épületből, míg támadójuk a késsel rohant utánuk. Egészen a helyi rendőrőrsig futottak, ahol az egyik rendőr ráüvöltött a nőre, hogy dobja el a kést.

„Azt mesélik, hogy akkor egy csapásra magához tért, és onnantól úgy viselkedett, mint egy kezesbárány. A férje másnap bement az üzletbe bocsánatot kérni, de az ott dolgozók nem dolgozták még ezt fel. Főleg az eladó nem, akit majdnem hátba szúrt. Három gyermeke van. Mi lett volna, ha leszúrja ez a nő? Vagy mi lett volna, ha az utcán rántja elő a kését és egy idős emberre támad, aki nem tud elmenekülni sem?” – teszi fel sorra a kérdéseket, amikre nincs válasz.

Lapunknak a rendőrség is megerősítette, hogy nem vették őrizetbe a nőt, tehát már valóban otthon van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton