NÍNÓ

Nyomkövető kutyával fogták el a barcsi betörőket, esélyük sem volt

A gyanúsítottaknak összesen tizenkét rendbeli betörés miatt kell felelniük, egyiküket nyomkövető kutya segítségével fogták el.
  • Szerző: Ripost

2021. január és november között az akkor még ismeretlen tettesek Barcson tizenkét ingatlanba törtek be, ahonnan többek között készpénzt, ékszereket, televíziókat, aggregátort, akkumulátort, tartós élelmiszereket, szeszes italokat, valamint különböző háztartási eszközöket és szerszámokat tulajdonítottak el – írja a rendőrség.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: police.hu

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. november 24-én reggel bejelentés érkezett, hogy az egyik barcsi utcában a tulajdonos megzavart egy betörőt, aki elmenekült. A rendőrök haladéktalanul a helyszínre vonultak, megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint nyomkövető kutyát indítottak. Kasztor segítségével rövidesen a feltételezett elkövető házáig jutottak, ahol a gyanúsított éppen a ruháját próbálta elégetni, hogy eltüntesse a bizonyítékokat.

A nyomozás során a korábban elkövetett bűncselekményekkel összefüggésben a nyomozók látókörébe került egy másik helyi lakos is, akit szintén aznap elfogtak és előállítottak a Barcsi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 31 és 34 éves férfiakat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?