Létrehozva: 2021.07.19.

Brutális állatkínzással gyanúsítják a magyar nőt, azonnal kórházba vitték a kutyát

A sokat látott egyenruhások is elborzadtak a látványtól: az elhanyagolt, sovány négylábú nyakába úgy belenőtt a lánc, hogy azt csak műtéttel lehetett eltávolítani.

Bejelentés érkezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. július 16-án, miszerint egy újszászi lakóház udvarán lánccal kikötött, elhanyagolt, sovány kutya szenved – írja a police.hu. A kiérkező rendőrök azt tapasztalták, hogy a kánikula ellenére friss ivóvíz nem volt a kutyus előtt, valamint a nyakán lévő nagyszemű lánc az eb húsába belenőtt. A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, mely során az állatorvos szaktanácsadó megállapította, hogy a négylábú nagyon sovány, és a nyakából a lánc csak műtéti úton távolítható el, ezért a kutyát azonnal kórházba szállították.

Elképesztő körülmények között tartották szerencsétlen ebet (Fotó: police.hu)

Az egyenruhások előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 46 éves nőt, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy már három hete látta, hogy sebes a kutya nyaka, ennek ellenére nem szabadította meg az ebet lánctól.

A kutya nyakába belenőtt a lánc (Fotó: police.hu)

A Szolnoki Rendőrkapitányság állatkínzás miatt folytat eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás