Létrehozva: 2018.09.22.

Budapesti pláza mellett gyilkolt, hajtóvadászat indult az emberölő ellen

Több métert futhatott még szúrt sérüléseivel V. László vállalkozó, mielõtt gyilkosa hidegvérrel fejbe lõtte, majd a közeli patakhoz vonszolta.

Még mindig látszanak a nyomai a Szilas patak partján annak a gyilkosságnak, amely csütörtökön, a XV. kerületi Pólus Center mögött történt. Amint azt a %RIPOST% megírta: a bevásárlóközpont parkolójában több késszúrással és egy fejlövéssel vé­geztek a tehetős ingatlanossal, V. Lászlóval. Gyilkosa elmenekült a helyszínről, úgy tudni, a kerületben lakó férfit azóta sem találják.

Egyelőre nem tudni, mi áll a szörnyű gyilkosság hátterében, egy azonban bizonyos: a tettes leszámoláshoz hasonló mó­don végzett Lászlóval.

A Bors úgy tudja, hogy a tettes és az áldozat csütörtökön hajnalban, saját kocsijával hajtott az elha­gyatott patakpartra.

"Azt hallottuk, két kocsi állt itt, egy fehér és egy kék" – mondta el a napilapnak egy, a közelben lakó férfi.

"De én már csak egyet láttam reggel. Azt mondták, az eset hajnalban történhetett, egy óra körül, de én semmit nem hallottam belőle, reggel láttam meg, hogy helyszínelnek. Sokkolt az eset" – mondta a férfi.

László és későbbi gyilkosa ezek szerint külön kocsival érkezhetett, majd vélhetően László kocsijába ültek át. A Bors információi szerint ugyanis ebben az autóban is vért találtak. A gyilkos itt támadhatott rá egy késsel Lászlóra, aki ekkor még valószínűleg próbált elmenekülni: kipattant a kocsiból, még pár métert haladt is, azonban elvetemült gyilkosa utánairamodott, és a rémülten menekülő Lászlót hidegvérrel fejbe lőtte. Aztán a füves területen áthúzva, a patakba görgette áldozatát. Itt találta meg reggel hét óra után egy kutyasétáltató.

"Szerencse, hogy nem keltünk fel a lövésre. Ki tudja, talán minket is megtámadott volna ez az alak" – mondta félelemtől remegő hangon a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton