Létrehozva: 2021.11.30.

Ilyen nincs, így bukott le az édesszájú magyar bűnöző

Reméljük, nem cukorbeteg!

Többrendbeli lopás miatt kell felelnie az édességfüggő magyar bűnözőnek! Főhősünk az egyik ház hűtőjéből még a születésnapi tortát is ellopta, ráadásul elfogásakor is lopott sütemény volt nála – áll a rendőrség honlapján.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

2021 októberében és novemberében az akkor még ismeretlen tettes Barcson két – nyitva felejtett – autóból vitt el készpénzt, valamint számos ingatlanba surrant be, ahonnan többek között készpénzt, élelmiszereket, dohányt, szeszes italokat, valamint különböző műszaki cikkeket lopott el.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. november 29-én hajnalban érkezett bejelentés, hogy az egyik barcsi utcában a tulajdonos megzavart egy betörőt, aki elmenekült. A rendőrök haladéktalanul a helyszínre vonultak, megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek eredményeként nem sokkal később elfogták a feltételezett elkövetőt.

A Barcsi Rendőrkapitányságon a 25 éves férfit lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a gyanúsított pedign részletes vallomást tett. Több olyan bűncselekményt is bevallott, amik elkövetéséről addig még a rendőrök nem tudtak, így azok felderítése jelenleg is folyamatban van. A nyomozók az alsószentmártoni férfit bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak