Létrehozva: 2017.08.16.

Csak álltak és nézték a haláltusát: tóba fulladt a horgász Kőszegen

Senki sem segített a fuldokló Gábornak, szerelme a partról nézte végig, ahogy a fáradtságtól megdermed, majd elnyelte a tó vize.

Horgásztóba fulladt hétfőn egy fiatal férfi Kőszegen. A parton állók nem segítettek Gáboron, szerelme hiába kért segítséget.

Horgászni ment a 31 éves V. Gábor és szerelme, Nikolett Kőszegen hétfőn délután, a fiatal férfi nagyon szerette a pecázást.

Egy etetőrakétának nevezett eszköz azonban véget vetett életének. Az ugyanis berepült a tó közepére. Bár a tóban tilos fürdeni, Gábor mégis beúszott az etetőért, ekkor történt meg a baj - írja a Blikk.

"Torkom szakadtából üvöltöttem, hogy segítsenek neki, de senki nem mozdult, mindenki csak nézte, végül egy kutyát sétáltató fiatal és én hívtuk a mentőket" – mondta a férfi összetört szerelme. A lány szerint Gábor nem ivott, nem drogozott, sőt úszni is kiválóan tudott.

"Tudott úszni, de sajnos sokat dolgozott az elmúlt időszakban, betegeskedett is. Sajnos a kimerült teste nem bírta a hideg vizet, és a bent maradó etetőrakétával már nem tudott a partra úszni" - tette hozzá a lány.

A mentőegységek nagy erőkkel kezdték keresni a ­fiatal horgászt, fél órán belül a nyomára is bukkantak. Egy szemtanú szerint végül sekély vízben találtak rá a horgász élettelen testére.

A férfit rengetegen gyászolják, a barátai szerint Gábor imádta a horgászatot, ami az élete része volt, évek óta élt-halt ezért a sportért, így csak egy szörnyű, véletlen baleset okozhatta a tragédiát.

Az elmúlt hetekben számtalan tragédia történt a vízpartok mentén, ami miatt az Országos Vízimentő Szolgálat elnöke már egy kétségbeesett közleményt is közzétett.

Felhevült testtel soha ne menjen azonnal a vízbe, csak ha már lehűtötte magát - hívják fel a figyelmet a hatóságok. A hirtelen hideg víz ilyenkor izomgörcsöt, legrosszabb esetben szívleállást okozhat.

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok