Létrehozva: 2017.12.05.

Csúnya trükkel próbálkoztak a magyar postán

A szemfüles postai dolgozó szúrta ki a hamis kincstárjegyet.

Hamis kincstárjegyekkel próbálkozott egy férfi Salgótarjánban.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság pénzhamisítás miatt nyomoz a 31 éves Á. András ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a férfi december 4-én délután 3 óra körül az egyik salgótarjáni postán az ügyintézőnek átadott két darab, más nevére kiállított, nagyobb összegű hamis kincstárjegyet, illetve egy meghatalmazást. Az ügyintéző azonban észrevette, hogy a kincstárjegyek hamisak, ezért azokat nem fizette ki.

Á. Andrást a rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával folytatja a további eljárást – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás