NÍNÓ

Nagy bajban Curtis testvére: terhelő bizonyíték került elő

Információk szerint megtalálták az egykori focista, Katzenbach Imre megölésével gyanúsított egyik férfi DNS-ét a holttesten.
  • Szerző: Ripost

Nagy bajban lehet Curtis testvére! A Blikk információi szerint megtalálták az egykori focista, Katzenbach Imre megölésével gyanúsított egyik férfi DNS-ét a holttesten, a köröm alatt. Ezt ugyan időbe telik megvizsgálni, viszont fontos bizonyíték lehet a nyomozást illetően. Bár az Országos Rendőr-főkapitányság nem kommentálta lap információját, Kovács Lajos nyugállományú ezredes, a „döglött ügyek osztályának” egykori vezetője elárulta, hogy a köröm alatt lévő DNS hosszabb ideig megmarad, így nem kizárt, hogy az egyik tettes mintáját találták meg.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Nagy bajban van Curtis testvére

Nagy bajban van Curtis testvére
Fotó: Bors

„Ha sósavval lelocsolják vagy elégetik, akkor szinte semmi esélye annak, hogy találnak DNS-mintát. Ám ha a holttest érintetlen körülmények között van, akkor elképzelhető, hogy a köröm alatt lévő DNS hosszabb ideig megmarad” – mondta Kovács Lajos.

Május 11-én hajnalban a Terrorelhárítási Központ kommandósai három férfira csaptak le, L. Istvánra, H. Lászlóra és Sz. Lajosra. Az utóbbi az ismert zenész, Curtis bátyja. Az elfogott, majd letartóztatott férfiakat azzal gyanúsítják, hogy szerepük volt a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre megölésében.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?