Létrehozva: 2018.10.28.

Durva jelenet Budapesten, félreértés miatt került életveszélybe egy férfi

A két barát együtt sörözött, de a szórakozásnak rossz vége lett, az egyikük kórházba került.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére pénteken érkezett bejelentés egy józsefvárosi kórházból, hogy egy férfi bántalmazásból eredő súlyos fejsérülésekkel jelentkezett orvosi ellátásra.

Kiderült, hogy a sértett október 22-én ismerkedett meg egy erzsébetvárosi sörözőben egy Attila nevű férfivel, aki másnap azzal hívta fel őt, hogy a sörözőből eltűnt a táskája és úgy gondolja, azt a férfi vitte el. A két férfi végül, hogy tisztázzák a történteket, találkozott egymással, ekkor azonban a sértettet ismerőse többször ököllel megütötte.

Később, miután visszamentek a sörözőbe kiderült, hogy a férfi gyanúja valótlan volt és táskáját nem a sértett vitte el. A bántalmazó végül bocsánatot kért viselkedéséért és mindketten távoztak. A sértett miután hazament, rosszul lett és már csak a kórházban, az orvosi vizsgálatokat követően derült ki, hogy sérülése életveszélyes.

A nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves fóti F. Attilát, akit egy újpesti lakásban pénteken este elfogtak.

F. Attilát életveszélyt okozó testi sértés miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és előzetes letartóztatását kérték - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak