Létrehozva: 2020.06.18.

Durva, mit művelt ez a két férfi Budapesten, bűncselekmény lett belőle

Szórakozásnak indult, bűncselekmény lett belőle – a BRFK indított eljárást Budapesti Rendőr-főkapitányság 2020. 06. 18., cs – 06:00 Az angyalföldi nyomozók garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki azt a két férfit, akik autóvezetés közben lőfegyverrel fenyegettek több másik járművezetőt.

Az angyalföldi nyomozók garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki azt a két férfit, akik autóvezetés közben lőfegyverrel fenyegettek több másik járművezetőt.

A két férfi egy Renault típusú autóval 2020. június 16-án 16 óra körül indult el Újpestről, a Nádor utcából, és a Váci úton az Árpád híd irányába tartott. Mind a gépjárművet vezető V. József, illetve utasa, R. Richárd is egy lőfegyvert vagy annak utánzatát többször a gépkocsi lehúzott ablakán kitartotta, és azt más autósokra fogta, miközben a sofőr többször indokolatlanul forgalmi sávot váltott, és más autósok előtt hirtelen lefékezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra több bejelentés is érkezett a két férfiről, akiket a BRFK rendőrei Budapesten a VI. kerületben, a Dózsa György úton feltartóztattak, majd a gépjármű átvizsgálása során előkerült a fenyegetéshez használt játékfegyver is.

Az észszerűtlen és balesetveszélyes viselkedés során volt olyan eset is, amikor olyan sofőrt fenyegettek meg, aki hatéves kislányával utazott az autóban.

A két férfit a rendőrök a helyszínen elfogták, és előállították őket a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárás során vizsgálja, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton